2010. február 01., 10:222010. február 01., 10:22
A 120 önkéntes bevonásával készített felmérés eredményei szerint a telt alkatú jelöltekről az emberek úgy tartják, hogy könnyebben megbirkóznak a munkájukkal együtt járó stresszel és feszültséggel. A hasonló testalkatú női politikusokról ugyanakkor pont az ellenkezőjét gondolják.
Bár a felmérés csak az Egyesült Államokra korlátozódott, azonban a szakemberek szerint mivel a nyugati társadalmakban szinte azonos sztereotípiáik élnek a külső megjelenéssel kapcsolatban, ezért az eredmények mindenhol érvényesek. „A fizikai megjelenésnek talán jóval több jelentősége van, mint ahogy azt a kutatók és a politikusok gondolják” – magyarázta Elizabeth Miller, a Missouri Egyetem politológusa és egyben a tanulmány társszerzője. „Hanyagság lenne a jelöltek részéről, ha figyelmen kívül hagynák ezeket a sztereotípiákat, amikor ilyen munkára pályáznak” – tette hozzá.
A kutatás során a 120 résztvevőt először két csoportra osztották, majd mindkét csapat írásbeli ismertetőt kapott egy kitalált női, vagy férfi politikusjelöltről. A rövid ismertetők egyformák voltak és a kitalált személyek politikai nézeteit és társadalmi hátterét ismertették. A csapatokat később további két részre osztották, és mindegyiküknek adtak vagy egy rendes, vagy egy kövérebbre maszkírozott képet a jelöltről.
Végül azt kérték a résztvevőktől, hogy egy nullától százig terjedő skálán jelöljék meg, mennyire volt szimpatikus nekik az adott személy, illetve értékeljék őket a megbízhatóság, becsületesség, lelkesítő képesség és előadói készség szempontjából. A férfiak versenyében minden esetben a testesebb jelölt szerezte meg a magasabb pontokat, míg a nők esetében a molettebb testalkat bizonyult vesztesnek.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.