Poénból indult, és megnyerte a Humorfesztivált Kovács Hont Imre

– Hogyan jutott eszedbe, hogy részt vegyél a 9. Erdélyi Humorfesztivál versenyén?

– Március végén járt le a jelentkezési határidő, észrevettem a plakátot a szerkesztőségben, összevigyorogtunk két kollégával, és gondoltam, benevezek, nem veszíthetek vele. Nem gondoltam egyébként komolyan. Beszéltem a szervezőkkel, Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristája elmondta, hogy milyen lesz a verseny, és ezzel meggyőzött.

– Nem hétköznapi jelenség, hogy az újságírók stand up comedyra váltva, humorfesztiválokon mérettetik meg magukat. Hogyan tudtad összeegyeztetni a két dolgot?

– Nem jutott eszembe, hogy ne tudnám összeegyeztetni a kettőt. Apró közhellyel élve, belülről jön, bármivel össze lehet egyeztetni szerintem. Akár labdarúgó, akár politikus vagy bármi lehetsz, ha van humorérzéked.

– A stand up műfajára jellemző, hogy megtörtént eseteket színeznek ki az előadók. Mennyire alapoztál a veled vagy másokkal megesett igaz történetekre a versenyen?

– Nagy gondban voltam a témaválasztással. Eltelt nagyjából két hét úgy, hogy fogalmam nem volt, mit fogok mondani. Sok történetem van, amely forrásként szolgálhatott volna. Maga az újságírás is olyan szakma, hogy mindennap találkozunk szokatlan dolgokkal, amelyeket ki lehet figurázni. Végül kitaláltam inkább valami fiktív történetet, arról, hogy elmentem kamaszfiúként a színházba, de nem azért, hogy művelődjek, hanem azért, mert azt hallottam, hogy a színésznők levetkőznek. Az egész történetből egy szó sem volt igaz, egyetlen mondat kivételével, amelyet az előválogató után kivágtunk. Nem próbálkoztam korábban ilyesmivel, ezért nem ismertem sem a magam, sem a közönség határait. A vásárhelyi előválogatón kísérletképpen dobtam be egy durvább viccet, a közönség reakciójából leszűrtem, hogy ezt Kolozsváron nem kell megismételni. Pedig ez volt az egyetlen poén, amely tényleg megtörtént eset.

– Gondolom újságíróként a szöveg legyártása nem okozott gondot...

– Nem tudom, hogy ez hátrány vagy előny volt-e. Én inkább író, mint beszélő ember vagyok. Nehezebben megy a beszéd, írásban a viccgyártás is könnyebb. Ezért leírtam előre. Igyekeztem, hogy ne betanult szövegnek hasson, amit mondok, de ez nem ment, tudom, hogy sokat kell még dolgoznom azon, hogy természetesebb legyen az előadásmódom.

– Azért mégiscsak megnyerted a humorfesztivált. Hogyan birkóztál meg a feladattal?

– Először tapasztaltam, hogy mekkora erőt nyújthat a közönség. Azzal kezdtem, hogy elmondtam: nagyon izgulok, mindjárt összecsinálom magam, és buzdítsanak, ezt meg is tették, sőt még nevettek is ezen az olcsó poénon. Egy kicsit magabiztosabb lettem, mindig a következő poénra gondoltam, persze néha mérgelődtem, ha eszembe jutott, hogy egyik poént kihagytam, a másikat rosszul mondtam, ezért olykor nyelvbotlás lett a vége annak, hogy máshol jártak a gondolataim. Mindezzel most szembesültem először. A zsűri végül azt értékelte, hogy kerek történet volt.

– Gondoltál arra, hogy Tóth Szabolcsék és Felméri Péter nyomdokaiba lépve profi humoristaként keresd a kenyered?

– Még nem gondolkodtam azon, hogy ez egyáltalán milyen lenne, de azt hiszem, nem való ez nekem főállásként. Életemnek olyan szakaszát élem, amikor már hosszú távra szeretnék tervezni. Családcentrikus ember vagyok, néhány éven belül, ha úgy alakul, nősülnék, otthont teremtenék, ehhez pedig pénz kell, néhány kilónyi. Ezt itthon nem egyszerű elővarázsolni, így zárom ki, hogy esetleg külföldön vállalok munkát átmenetileg, hogy – tessék jól értelmezni! – ne csak dolgozzak, hanem pénzt is keressek.

– A jövőben milyen szerepet szánsz a humornak?

– Az szinte biztos, hogy nem leszek főállású humorista. Szeretnék a szakmában maradni újságíróként, úgy látom, hogy humoristának lenni tökéletes másodállás. Ledolgozod a napi fejadagot, este meg el tudsz lépni valahová fellépni, hétvégenként akár két-három előadást is vállalhat az ember, ha van erre igény és tehetség.