
Elázva igaz, de szerencsésen megérkezett a két vállalkozó szellemű csíki fiatalember, Vízi Balázs és Hunyadi Koppány a pillepalackokból épített tutajjal Tusványosra a hét végén.
2013. július 28., 16:052013. július 28., 16:05
2013. július 28., 16:122013. július 28., 16:12
A nem hétköznapi járműn tett utazásnak az volt a célja, hogy felhívják a figyelmet az Olt szennyezettségére. „Hosszabb volt az út, mint amire számítottunk, az utolsó kilométeren az utazás meg is rongálta a csónakunkat, azonban jó kalandnak bizonyult\" – foglalta össze tapasztalatait Hunyadi Koppány. Vízi Balázs hozzátette, emberpróbáló volt az út, amíg egy-egy helyen unalmasnak tűnt az utazás, addig a vége komoly erőbefektetést igényelt.
A kalandos út alatt sok halat, vidrát, őzet, vadkacsákat, fajdot láttak. Közben ismét látták a környezetszennyezés nyomait a szemetet a települések közelében. Tervük az, hogy jövőre versenyt szervezzenek a természetet kedvelő kalandorok számára.\"Látva, hogy az utolsó száz métereken mennyire megrongálódott a csónak, felmerül, hogy jövőre azt is lehet majd pontozni, kinek a csónakja marad épen\" – mondta nevetve Vízi Balázs.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!