
Budapesten, ezerötszáz néző előtt mutatta be produkcióját a gyergyóremetei Sirülő Néptánccsoport, amely fellépőként színesítette a Művészetek Palotájában rendezett újév-köszöntő ünnepség műsorát.
2016. január 10., 18:552016. január 10., 18:55
Fél éve kapták a meghívást, azóta gyakoroltak a remetei néptáncosok a Hagyományok Háza és az MTVA közös produkciójára.
Az eseményen az aprószentekelést is bemutatták a Farkas Tamás által összeállított koreográfiában. Mivel megszabott létszámmal vehettek részt, hét táncospár képviselte a Sirülő csapatát, mellettük adatközlői minőségében lépett színpadra a szintén remetei Portik-Dobos és Ferencz házaspár. A szigorúan szabályozott forgatókönyv szerint mindössze öt percet voltak színpadon, de ez az idő is elegendő volt ahhoz, hogy elkápráztassák a közönséget.
„Figyeltem a nézőket, láttam az arcokon a csodálatot. Nagyon szépen táncoltak a sirülősök, hozták azt a szintet, amit a műsor megkívánt. Sajátos ízt vittek az előadásba, produkciójuk a maga naivságával, természetességével volt jó” – mesélte a csapatot elkísérő Laczkó-Albert Elemér. Remete polgármestere elmondta, a meghívást Berecz András mesemondónak köszönheti a néptánccsoport.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!