2011. január 13., 09:552011. január 13., 09:55
Erről helyi idő szerint kedden határozott Los Angelesben a hat napig tartó előzetes meghallgatást levezető bíró, aki azt volt hivatott eldönteni, vajon elegendő bizonyíték szól-e az orvos ellen ahhoz, hogy tárgyalásra kerüljön az ügy.
A doktor, aki egyéb panaszok mellett álmatlanság miatt kezelte a „pop királyát”, tagadta a vádat. Conrad Murray-nek, akinek kaliforniai működési engedélyét is bevonták, január 25-én kell megjelennie a törvényszék előtt. Az előzetes tárgyaláson Michael Pastor bíró szerint bizonyítást nyert, hogy Murray el akarta titkolni, milyen gyógyszereket adott be a sztárnak közvetlenül halála előtt, és hogy magára hagyta páciensét az erős műtéti altató beadása után.
Két törvényszéki orvosszakértő is úgy vélekedett, hogy Murray megsértette az orvosi szakma szabályait, amikor kizárólag kórházi körülmények között javallt propofolt adott be Jacksonnak, és ezután nem biztosította számára a megfelelő felügyeletet. tudott alkalmazni.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.