2012. október 29., 11:392012. október 29., 11:39
A hetvenes évek glam rock korszakában még világsztárként ünnepelt, 68 éves angol rockveteránt vasárnap délelőtt, londoni otthonából vitték el a rendőrök, a hivatalos bejelentés szerint „szexuális bűncselekmények gyanújával”. Glitter őrizetbe vétele része annak a kiterjedt nyomozásnak, amelyet a Scotland Yard a BBC közszolgálati médiatársaságnál nemrégiben kirobbant, súlyos pedofilbotrány ügyében kezdett.
Kiderült, hogy a BBC valaha legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője, a tavaly, 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile – aki rendszeresen gyermekműsorokat is vezetett – évtizedeken keresztül szexuális bűncselekmények sorát követte el gyermekkorú lányok és fiúk sérelmére. A Scotland Yard eddigi adatai szerint Savile visszaéléseinek legalább háromszáz, de akár négyszáz áldozata is lehetett.
Az ügyet súlyosbítja, hogy jóllehet Savile bűncselekményeiről az utóbbi években egyre több jelzés érkezett a BBC vezetéséhez, a társaság a jelek szerint igyekezett eltussolni a botrányt. Kiderült például, hogy a legnézettebb esti BBC-hírmagazin, a Newsnight már az év elején feltáró riportfilmet készített Savile múltjáról, ám a program nem kerülhetett adásba. Az ügyet végül az egyik rivális kereskedelmi tévéadó, az ITV kezdte szellőztetni, majd a sajtó sorra megszólaltatta Savile egykori áldozatait.
A botrány ügyében a rendőrségi nyomozással párhuzamosan parlamenti vizsgálat is folyik. A Scotland Yard vasárnap csak Gary Glitter őrizetbe vételét közölte, de nem részletezte, hogy miként került a Savile-ügy vizsgálata során a hatóságok látókörébe az egykori rocker. A BBC azonban idézett egy tanút, aki elmondta: látta, amint Glitter egy iskoláskorú lánnyal létesít szexuális kapcsolatot Savile BBC-beli öltözőjében. Gary Glitter már korábban is többször összeütközésbe került a törvénnyel pedofil bűncselekmények miatt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.