2012. július 18., 08:582012. július 18., 08:58
Az m1 Híradójában elhangzott: P. Lászlónak július 2-án kellett volna 20 napra a kecskeméti börtönbe bevonulnia, mert nem fizetett meg egy rá kiszabott 40 ezer forintos szabálysértési bírságot, vagyis a bűncselekmény idején börtönben kellett volna lennie. A Híradó beszámolója szerint a Bóly mellett, menekülés közben elfogott férfi, aki szexuális indíttatásból ölte meg a pszichológusnőt, legutóbb tavaly őszszel szabadult a börtönből. Akkor egyéves börtönbüntetését töltötte le, előtte pedig rablás miatt ítélték el öt évre. A helybeliek szerint nagyon rossz híre volt a férfinak Kelebián és a környező településeken, több bűncselekménnyel, köztük gépkocsifeltörésekkel, betörésekkel és lopásokkal is gyanúsították.
A rendőrök a boncolás megállapításai, illetve a holttest megtalálásának helyszínén rögzített nyomok alapján jutottak P. László nyomára, ugyanis a büntetett előéletű férfi DNS-mintája szerepelt a rendőrségi adatbázisban. Az MTI Hírcentrum értesülése szerint szombat éjjel egy másik férfit is elfogtak a rendőrök a gyilkossági üggyel kapcsolatban, de a rendőrség erről nem adott felvilágosítást. A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án, vasárnap hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, de az otthonába nem érkezett meg. A nő holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. Az ügyben az országos rendőrfőkapitány egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.