2012. július 19., 09:072012. július 19., 09:07
Hajdu István az indokokról a tárgyalást követően az újságíróknak azt mondta, a bíróság megítélése szerint fennáll a szökés, az elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, a tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének veszélye. A bíróság az előzetes letartóztatást egy hónapra rendelte el, azt valamennyi, fellebbezésre jogosult tudomásul vette, a döntés jogerős – tette hozzá az elnök. Hajdu István elmondta még: az előzetes letartóztatás időtartamát többször is meghosszabbíthatják, hatvan vagy akár kilencven nappal.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a rendőrség kérte-e, hogy a gyanúsított továbbra is a rendőrségi fogdában maradjon, vagy a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, Hajdu István nem válaszolt. A gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését követően Sólymos Sára, a férfi kirendelt védője közölte: védence a tárgyaláson azt mondta, mindenben fenntartja a rendőrségen tett vallomását, s nagyon megbánta a tettét, lelkileg összetört állapotban van. Az előzetes letartóztatásba helyezésről a Pécsi Törvényszék épületében döntöttek.
A gyanúsított helyszínre való szállítása előtt órákkal, a bírósági döntés közben és azt követően is nagy erőkkel biztosította a rendőrség az épületet; mintegy harminc egyenruhás állt sorfalat az ingatlan körül, s szalaggal vették körbe. Hajdu István a különösen nagy rendőri készültséggel kapcsolatban feltett újságírói kérdésre azt mondta: „biztonsági okokból került minderre sor; voltak ugyanis előrejelzések, hogy probléma lehet”. Korábban több hírportálon megjelent, miszerint közösségi oldalakon szélsőséges csoportok szervezkednek, hogy a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezésének színhelyén demonstráljanak.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel közölte, hogy őrizetbe vettek egy 26 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata meggyilkolásával, és a férfi beismerő vallomást tett. A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőből. A nő holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).