Hirdetés

Párválasztást oktatnának Magyarországon

Az udvarlás, a szerelem és a hűség oktatása is bekerül az új Nemzeti Alaptantervbe (NAT) – tudta meg az Origó a magyarországi oktatási államtitkárságtól. Az új alaptanterv, amelyet a tervek szerint még az idén elfogad a kormány, és akár jövőre életbe léphet, tartalmazza azt is, hogy a diákokat meg kell tanítani az iskolában a családi krízishelyzetek kezelésére és a tudatos párválasztásra.

2011. október 26., 09:362011. október 26., 09:36

„A tanulók ismereteket és értékorientációt kapnak a tudatos párválasztással, a felelős szexuális élettel, a konfliktuskezeléssel, illetve a gyermekvállalással és a gyermekneveléssel kapcsolatban” – ezt tartalmazza az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) tervezete, amely előírja, hogy a diákokat a jövőben a családi életre is nevelni kell az általános és középiskolákban. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága az Origó megkeresésére közölte, hogy a jövőben az új NAT szerint az iskolákban kötelezően kell majd oktatni például a családtervezést, a családi krízishelyzetek kezelését, illetve a párkapcsolati kultúrát, amelybe az udvarlás, a szerelem és a hűség tanítása is beletartozik. A Nemzeti Alaptanterv azt szabályozza, hogy milyen nevelési alapelveket kell betartaniuk a magyar iskoláknak, és melyek azok az alapismeretek, amelyeket minden diáknak el kell sajátítania a közoktatásban. Az új NAT-ba az eddigi információk szerint bekerül a pénzügyi ismeretek, a KRESZ, a honvédelmi ismeretek kötelező oktatása, az iskolákban lesz külön etika- és művészetóra, és a diákoknak tanulniuk kell majd például a konnektorszerelést, a pelenkázást és a hivatali ügyintézést is. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője pedig a múlt héten azt javasolta, hogy az iskolában a „felelős párkapcsolatról és a családi életről” is tanuljanak a diákok, hogy a gyermekvállalási kedv erősödjön.

A tervezet szerint „a családok egy részének működésében bekövetkező zavarok” miatt van szükség az ismeretek „erőteljes jelenlétére a köznevelés minden területén”. „A szülőknek egyre kevesebb idejük jut gyermekeikre, ezért társadalmi elvárásként fogalmazódik meg a nevelési-oktatási intézményeknek az erkölcsi normák közvetítésében való fokozott részvétele” – áll a dokumentumban.

„Az alsó tagozattól a középiskola befejezéséig, természetesen az életkornak megfelelően, az e témában szerzett előismeretekhez igazítottan” kell majd tanítani – írta az államtitkárság. Alsó tagozaton például a rokoni kapcsolatokat és a családi munkamegosztás oktatását írja elő a tervezet, felső tagozatban pedig a családok gazdálkodásával és a családi ünnepek szerepével kell foglalkozni. 9–12. évfolyamon a tervezet szerint az udvarlásról, a szerelemről, a szexualitásról, a hűségről és a házasságról kell tanulniuk a diákoknak.

A középiskolában és a gimnáziumokban emellett foglalkozni kell a családtervezéssel, gyermekvállalással, a párkapcsolati válsággal, illetve a krízishelyzetek kezelésével.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés