Párizs: a türelem látványosságot terem

Sikkesen öltözött gyönyörű nők, sármőr és fess férfiak, kuplék és sanzonok, bohém művészek és luxusmárkák, elegancia és jókedv – bárkit is kérdezünk, valószínűleg ezek a jelzők járnak a fejében a világ egyik leglátogatottabb városáról, Párizsról, ahová mindenki el akar jutni egyszer. Annak, aki csak néhány napot tud itt tölteni, jó hír, hogy a Szajna két partja által kínált látnivalók közül a legjelentősebb célpontok viszonylag közel találhatók egymáshoz. A Louvre, a Notre-Dame, a Császári Palota és a Hotel de Ville négyese könnyen bejárható, majd egy kiadós sétával még aznap fel lehet keresni az Eiffel-tornyot, a Grand Palais-t és a Champs-Élysées-t, a végében a diadalívvel.

Metró és sorban állás

Ez is egy módja a város feltérképezésének, de ha a kitűnő metróhálózatot választjuk, akkor is sokat tudhatunk meg Párizsról. Főleg, ha szerencsénk van a szerelvényeket reggeltől estig járó utcazenészekhez, akik minden műfajban képesek nagyot alkotni.
A különböző látványosságokhoz való eljutás tehát nem okozhat gondot, a bejutás azonban már jóval problémásabb. Párizs nevezetességei ugyanis évszaktól és időjárástól függetlenül állandó „ostrom” alatt állnak. A Notre-Dame például ingyenes, és a templomba általában néhány perces sorban állás után be lehet jutni, de Európa többi híres szentélyéhez hasonlóan, áhítatos hangulatra itt sem lehet számítani, a fényképezőgépek kattogása és az állandó beszéd miatt kevés helyi tér be a templomba. A híres tornyokba való feljutásért pedig már fizetni kell, így megtapasztalható, mi várhat a következőkben az egyszeri turistára – a sokszor órákon át tartó sorban állás.

Hasonló a helyzet az Eiffel-torony vagy a Louvre esetében is, igaz, ez utóbbiaknál már vannak – szó szerinti – kiskapuk. Internetes előrendeléssel ugyanis elkerülhető a sorban állás, és a felár sem olyan drasztikus, hogy ne érné meg az egy helyben toporgás opciójaként. Eiffel mester acélépítményének legtetejére azonban még így is nehézkes a feljutás, mivel a torony második szintjétől már csak egyetlen felvonó közlekedik, így aki több mint 300 méteres magasságból akarja megcsodálni a várost, az akár egy órát is várakozhat.

Bohémság és bűnbánat

Párizs panorámája azonban nemcsak innen nyújt kellemes látványt: a Montmartre domb tetején álló Sacré Coeur bazilika lépcsői előtt ott hever az egész város. A meredek utcácskákon nemcsak ezért érdemes felkaptatni: a Place Pigalle-ról indulva megízlelhetjük, milyen is lehetett Párizs, amikor a művészek és a művészetek egyeduralkodó fővárosa volt. A kis terecskéin vásári hangulatot árasztó negyed még mindig őriz valamicskét a bohém századfordulós miliőből – és a Montmartre valószínűleg akkor sem lehetett tisztább, mint most.

Egy-egy nyári zápor után ma is apró patakocskákban indul meg a víz a járdaszegélyek mellett, hogy aztán hangtalanul csordogálva sodorjon magával, papírdarabkákat, cigarettacsikkeket és eldobott óvszereket. A negyedet a Jézus szent szívének tiszteletére épített monumentális templom uralja, amelynek építését azért kezdték le 1875-ben, hogy ezzel is engeszteljenek a 18. század vége óta tartó, közel egy évszázados öldöklés miatt.

Ma azonban az állandó vidámság helye ez, a lépcsők aljában ott pompázik az Amélie csodálatos élete című filmből ismert körhinta, a környék pedig tele van az utcán éneklő és táncoló önjelölt művészekkel. A profi mutatványosok inkább az Eiffel-toronnyal szemben lévő Trocaderót választják: ezen a placcon a nagy cirkuszokat megszégyenítő ad-hoc produkcióknak tapsolhat a nagyérdemű, gumitestű breaktáncosoktól focilabda-akrobatákig.

Luxus minden szinten

Akinek a pénztárcája engedi, az szívfájdalom nélkül sétálhat a Rue de Rivolin, a vele párhuzamos Rue du Saint Honorén vagy természetesen a Champs-Élysées-n és környékén – itt ugyanis minden megtalálható, amit a luxusipar kínálni tud a felső tízezernek. Aki pedig feszélyezve érzi magát, hogy a luxusüzletek portása előtt bámulja a kirakatot, az „büntetlenül” megcsodálhatja ezt a világot a földkerekség egyik legismertebb üzletházában, a Galeries Lafayette-ben.

A földszint a kozmetikumoké és a parfümöké, a felsőbb szinteket pedig a legnagyobb divatmárkák foglalják el, de sokat el lehet időzni a kulináris részlegen is, ahol szoborszerű „installációkban” állítják ki a fűszereket. A helyiek azonban inkább a parkokban időznek szívesen: a Louvre melletti Tuileriák kertje, vagy a szenátus épületét körbevevő Luxembourg park az első napsütésre megtelik a padokon és székeken időző helyiekkel, akikhez aztán a turisták is csatlakoznak.

A halottak városa

De nemcsak az élők, a holtak is fontos szerepet töltenek be Párizs életében. Elég csak a katakombákra gondolni, amelyek a történelmi pompa és fényűzés árnyoldalába nyújtanak betekintést. A megtelt párizsi köztemetők a 18. század végére már baljóslatú fertőzésveszélyt jelentettek, így a felszámolásukról határoztak. A kiásott tetemek csontjait a föld alatti járatokba hordták, méghozzá morbid rendmániával. A kilométeres hosszúságú folyosók két oldalán halmokban állnak az emberi maradványok: a felső sorokban a koponyák, alattuk katonás rendben a különböző csontok. A forradalom véres korszakában a hullákat egyenesen ide szállították, azt pedig, hogy Párizs mennyire nem volt biztonságos hely akkoriban, a koponyákon „díszelgő” golyónyomok és vaskos horpadások jelzik.

Az már az emberi természet furcsa voltát mutatja, hogy a hely nagyon hamar turistalátványossággá vált – először csak a felső körök számára. A katakombák hatmillió hullájának csontjai által övezett járata az arisztokrácia, a polgárság és a bohém művészvilág dekadens tivornyáinak is otthont adott, hogy aztán mára egyike legyen Párizs legfontosabb turistacélpontjainak – amelynek lejárata előtt természetesen hosszú sorok kígyóznak.

A katakombák mellett található az árnyas Montparnasse temető, többek között a román kultúra Párizsba emigrált nagyjai, így Emil Cioran, Eugene Ionesco, Constantin Brâncuşi, vagy Tristan Tzara végső nyughelye. A temető egyik sarkában állandó kamerás megfigyelés alatt áll Brâncuşi apró, de híres szobra, A csók. Egy másik híres párizsi temetőben, a Pere Lachaise-ban azonban egészen másnak jár ki az állandó figyelem: a The Doors egykori frontembere, Jim Morrison sírja közelében állandóan strázsál egy biztonsági őr. A költő-rockénekes nyughelye ugyanis a rajongók bulihelyévé vált, és a temetőőrség csak nehezen tudott véget vetni az állandó ivászatnak és éneklésnek – az apró sírhelyen lévő egykori mellszobrot már nem tudták megmenteni, az eltűnt valamikor 1988-ban.

Kiss Csaba, Párizs