
Potencianövelő tabletta miatt tett panaszt egy kézdivásárhelyi nyugdíjas a fogyasztóvédelmi hatóságnál. A brassói regionális felügyelőség vezetői sajtótájékoztatón ismertették az esetet, ahol telefonon a panaszos is bejelentkezett.
2014. október 14., 19:002014. október 14., 19:00
A hetvenéves férfi elmondta, júniusban vett egy doboz UP-Ultra Potent tablettát, csak egy darabot akart, de a gyógyszertár vezetője azt válaszolta: erre nincs lehetőség, ugyanakkor megnyugtatta, hogy a készítmény hatásos.
A nyugdíjas elmondta, miután bevett egy tablettát, nem tapasztalta a hatást, így visszavitte a többit a patikába, és kérte vissza a 199 lejét. „Korábban Brassóban már vettem ilyen készítményt, és hatott. Nem akarok mást, csak kérem vissza a pénzemet, hiszen az ezerlejes nyugdíjam szinte egynegyedét költöttem olyan gyógyszerre, ami nem használt” – mondta a panaszos.
Claudiu Susanu, a Brassói Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője kifejtette, országos szinten ellenőrzik a gyógyszertárakat, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy gyógyszert csak engedélyezett helyekről szabad vásárolni. Például nem javallott internetről rendelni, mert arra a következtetésre jutottak, hogy a világhálón forgalmazott, legismertebb nevű potencianövelő szert gyakran hamisítják – nem tartalmaz semmilyen hatóanyagot.
Susanu kifejtette, a hamisított tabletták veszélyes anyagokat is tartalmazhatnak. A kézdivásárhelyi nyugdíjas által vásárolt tablettákat egy bukaresti laboratóriumban vizsgálják meg, az eredmény függvényében döntik el, hogy visszavonják, vagy sem a piacról.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!