Hirdetés

Pályafutását összegzi Laár András zenész, humorista

Abszurd sámánisztikus esten összegzi eddigi pályafutását és 60 évét Laár András pénteken a Papp László Budapest Sportarénában.

2015. november 04., 16:192015. november 04., 16:19

A zenész, humorista, buddhista pap az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy miért hozta össze az életműshow-t. „Tíz évvel ezelőtt, 50 évesen még nem álltam készen egy ilyen összegzésre. Eddig mindig magyarázkodnom kellett, hogy inkább Besenyő Pista bácsi vagyok, vagy a KFT frontembere, vagy buddhista. Most meg fogom mutatni, hogy ezek között nincs különbség\" – hangsúlyozta Laár Andás.

Mint mondta, a 60. év (amelyet augusztusban töltött be) szellemileg, lelkileg és fizikailag egyaránt új helyzetet teremtett számára, ugyanis idén megszületett az unokája, és mivel legkisebb gyermeke csak 4 éves, egyszerre „nagy- és kispapa”, amit be kellett építenie a tudatába. „Úgy éreztem, itt kell plafont húzni, és a továbblépéshez kell az összegzés\" – mondta.

Az abszurd humor, a rockzene és a spiritualitás összekapcsoló eleme a Sportarénában egy misztikus, gyógyító buddhista szertartás lesz. „Az egész műsor értelme az, hogy mindenkinek legyen jó. Eközben persze lerántom a leplet Besenyő Pista bácsiról és más vonatkozásban is fellebben a fátyol, illetve újabb titkokkal szembesül a néző\" – mondta Laár.

Elárulta azt is, hogy ami a zenei részeket illeti, komponált egy nyitányt az estre, amelyet a Virtuózok szimfonikusai és a Tündértantra zenekar fog előadni. „Újra összeáll a hetvenes évek második felében Bornai Tiborral együtt működtetett zenekarom, a Küllőrojt, ketten előadunk két dalt abból az időből. Lesz KFT is, de csak a koncert végén három-négy dal, viszont a zenekar számait, az én szerzeményeimet áthangszerelve fogom eljátszani különböző társakkal” – sorolta a zenész.

Az abszurd humorra épülő L\'art pour l\'art Társulat jelenetei és figurái, köztük Besenyő Pista bácsi, Tompika, A költő vagy Edebede bácsi szintén csavarosan lesznek jelen, hiszen csaknem két évtized után Laár András tavaly kibékült Galla Miklóssal, a csapat másik alapítójával.

„Kaptam tőle egy emailt, amiben ezt kezdeményezte, és később bocsánatot is kért azért, ami 1996-ban, az ő távozásakor történt. Az okokat nem akarom részletezni, de Miki akkor egy nagyon nehéz élethelyzetben volt\". Mint elmondta, a L\'art pour l\'art tagjai ezúttal nem lesznek ott az Aréna színpadán, a Galla Miklóssal egykor közösen írt jelenek közül viszont előadják például az Imre és Amália címűt. A műsor csaknem háromórás lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Csillagászati csemege: napfogyatkozás és hullócsillagraj egy napon

Részleges napfogyatkozás és a Perseidák nevű hullócsillagraj csúcspontja látható augusztus 12-én, szerdán este, illetve éjjel. Mindkettő különlegességnek számít, de az ritkaság, hogy egy napra essen a két égi jelenség – mondta Popa Armand a Krónikának.

Csillagászati csemege: napfogyatkozás és hullócsillagraj egy napon
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Hol a legolcsóbb a sör? És hol a legdrágább? Meglepetésekkel teli toplista

Javában tombol a nyár, Erdély-szerte is nagy a hőség, sokaknak jól esik ilyenkor egy korsó sör. Vagy egy üveggel. De vajon mennyit kell utazni, hogy az itthoni 10–15 lejes vagy akár magasabb áraknál olcsóbban jussunk sörhöz?

Hol a legolcsóbb a sör? És hol a legdrágább? Meglepetésekkel teli toplista
2026. augusztus 09., vasárnap

Hegyimentő szemszögéből két német turista légimentése – VIDEÓ

Látványos felvételt tett közzé vasárnap a Prahova Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a szombati bevetésről, amikor két német sziklamászót mentettek meg a Bucsecs-hegységben.

Hegyimentő szemszögéből két német turista légimentése – VIDEÓ
2026. augusztus 09., vasárnap

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat

A nyári kánikulában nemcsak arra kell figyelni, hogy kutyánk mindig elegendő vizet igyon, hanem arra is, hol és hogyan tároljuk az eledelét. Szélsőséges esetben ugyanis olyan káros anyagok is kialakulhatnak benne, amelyek akár mérgezést is okozhatnak.

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat
A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat
2026. augusztus 09., vasárnap

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat

Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Így szól a székely himnusz a kínai nagy falnál egy székelyföldi fúvószenekar előadásában

Először csendült fel a székely himnusz a kínai nagy falnál. A Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar előadásában elhangzott himnusz nemcsak különleges zenei pillanat volt, hanem a kulturális identitás, a kultúrák közötti párbeszéd jelképévé vált.

Így szól a székely himnusz a kínai nagy falnál egy székelyföldi fúvószenekar előadásában
2026. augusztus 06., csütörtök

A kánikulában az autógumik is fokozott terhelésnek vannak kitéve – egy apró hiba is durrdefekthez vezethet

A tartós hőség nemcsak a sofőröket viseli meg, hanem az autók egyik legfontosabb biztonsági elemét, a gumiabroncsokat is. A kánikulában az aszfalt hőmérséklete jóval magasabb lehet a levegőénél, ami jelentősen növeli az autógumik terhelését.

A kánikulában az autógumik is fokozott terhelésnek vannak kitéve – egy apró hiba is durrdefekthez vezethet
2026. augusztus 06., csütörtök

Ezerarcú Magyarország – így látjuk mi: mutasd meg a kedvenc élményedet, és nyerj a Krónikával!

Augusztus 20. a magyar államalapítás ünnepe, egy olyan kitüntetett pillanat, amikor mindannyian közelebb érezzük magunkat a gyökereinkhez. A Krónika ez alkalomból különleges játékot indít.

Ezerarcú Magyarország – így látjuk mi: mutasd meg a kedvenc élményedet, és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Untold: több tízmillió eurós üzlet vagy túl nagy ár Kolozsvárnak?

Az Untold előtt ismét fellángolt a vita Kolozsváron: míg a városháza a fesztivál gazdasági hasznát emeli ki, bírálói szerint a helyiek túl nagy árat fizetnek érte, ezért közvitát szerveznek.

Untold: több tízmillió eurós üzlet vagy túl nagy ár Kolozsvárnak?
2026. augusztus 05., szerda

Minden kilowattóra számít: ezek a háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot a kánikulában

A rendkívüli aszály már az energiatermelést is veszélyezteti. Az Eurostat adatai alapján bemutatjuk, mely háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot, és hogyan takarékoskodhatunk a hőségben.

Minden kilowattóra számít: ezek a háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot a kánikulában
2026. augusztus 04., kedd

Közel egyméteres kígyót fogtak be egy családi ház udvarán

Hétfő este a 112-es segélyhívó számon értesítették a csendőröket, hogy egy majdnem egyméteres kígyót láttak az Arad megyei Vinga egy portáján.

Közel egyméteres kígyót fogtak be egy családi ház udvarán
Hirdetés
Hirdetés