
2009. szeptember 29., 09:482009. szeptember 29., 09:48
Ha nem hagyja el Svájcot, szigorú feltételekkel, óvadék fejében szabadon engedhetik Roman Polanski filmrendezőt – jelentette be tegnap a svájci igazságügyi minisztérium. A szombaton elfogott Oscar-díjas filmes, aki szeretné elkerülni kiadatását az Egyesült Államoknak, egy svájci jogi irodát bízott meg képviseletével. Guido Balmer, a svájci igazságügyi tárca szóvivője elmondta: a svájci törvények „nem zárják ki teljesen” egy olyan megállapodás létrejöttét, amelynek alapján Polanski óvadékkal szabadulhat.
A lengyel és francia állampolgárságú, világszerte elismert filmes ellen az Egyesült Államok hatósága egy harminc évvel ezelőtti bűncselekmény miatt adott ki nemzetközi elfogató parancsot. Polanski 1978-ban szökött az Államokból Franciaországba, mert liliomtiprás miatt súlyos börtönbüntetés várt volna rá. Akkor 13 éves áldozata, a ma már háromgyermekes Hawaiin élő családanya korábban többször kijelentette, hogy nem kívánja Polanski megbüntetését, és nem tartja veszélyesnek a társadalomra. Samantha Geimer tegnap arra kérte az amerikai igazságszolgáltatást, hogy szüntesse be a filmes elleni eljárást, hogy „lezáruljon ez a fejezet”.
A filmművészt, aki életműdíja átvételére érkezett a zürichi filmfesztiválra, szombaton vették őrizetbe. Egyes jogi szakértők szerint a nemzetközi diplomáciai életet is felbolydító eset még „kedvező” is lehet Polanskinak, mert így akár végleg pont kerülhet három évtizede húzódó ügye végére. Polanski bebörtönzése miatt a diplomáciai és a kulturális élet képviselői is tiltakoztak.
A filmfesztiválon „Szabaságot Polanskinak!” és „Ne adják ki!” feliratú plakátok jelentek meg a rendezővel való szolidaritás jegyében. Radek Sikorski lengyel külügyminiszter és francia kollégája, Bernard Kouchner francia külügyminiszter megállapodtak, hogy közös felhívást intéznek a svájci és az amerikai hatóságokhoz Polanski szabadon bocsátása ügyében, s azt tervezik, hogy kegyelmet kérnek számára Hillary Clinton amerikai külügyminisztertől.
Ugyanakkor világhírű filmrendezők és színészek írták alá azt a petíciót, amely Roman Polanski „azonnali szabadon bocsátását” követeli, és elítéli a filmrendezőnek állított „rendőrségi kelepcét”. A filmes világot egységesen „megdöbbentette” a 76 éves alkotó őrizetbe vételének híre.
A párizsi Cinématheque (filmmúzeum) igazgatójának, Serge Toubianának a kezdeményezésére elindított tiltakozó akció aláírói között szerepel többek között Costa Gavras, Vong Kar Vai (Wong Kar Wai), Fanny Ardant, Ettore Scola, Marco Bellocchio, Giuseppe Tornatore, Monica Bellucci, Tony Gatlif, Pierre Jolivet, Jean-Jacques Beineix, Paolo Sorrentino, Barbet Schroeder, Gilles Jacob, Bertrand Tavernier, valamint a Francia Cinématheque, a cannes-i filmfesztivál és több, francia filmeseket tömörítő szervezet.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.