2011. augusztus 12., 12:282011. augusztus 12., 12:28
Adriana Ferreyr csütörtökön Manhattanben, New York állam legfelsőbb bíróságán perelte be a magyar származású befektetőt. A hölgy azt állította, hogy Soros, akivel kapcsolata három és fél éven át tartott, kétszer is ígért neki drága ingatlant, de megszegte a szavát.
A nő szerint Soros először tavaly január elsején fogadkozott, hogy megvásárol számára egy 2 millió dolláros lakást, amely mindössze két utcasaroknyira van az otthonától. Ferreyr és Soros két hónappal később szakított, majd megint összejött. A kereset szerint befektető tavaly augusztusban azt mondta a brazil nőnek, hogy a lakást időközben egy újabb barátnőjének ajándékozta oda. Ferreyr az állítja, hogy összevitatkozott Sorossal, s ekkor az üzletember megpofozta, fojtogatni próbálta, földhöz vágott egy lámpát, amelynek szilánkjai úgy felsértették a lábát, hogy a sebet össze kellett varrni.
A kapcsolat az incidens után is folytatódott. A pár a Francia Antillákon, Szent Bertalan-szigetén vakációzott, amikor Soros állítólag egy újabb lakást ajánlott fel Ferreyrnek, de ezt az ígéretét sem teljesítette. Adriana Ferreyr, aki jelenleg a New York-i Columbia Egyetemen hallgat közgazdaságtant, csalás, érzelmi stressz okozása és fizikai bántalmazás miatt követel kártérítést.
William Zabel, Soros György ügyvédje komolytalannak és megalapozatlannak nevezte a keresetet, és, mint mondta, arra fog törekedni, hogy a bíróság azt utasítsa el. Zabel elismerte, hogy Soros rendszertelen, „nem kizárólagos” viszonyt folytatott a brazil hölggyel, aki szerinte hamis vádak alapján pénzt akar kipréselni a köztudottan igen gazdag ügyfeléből.
Az ügyvéd szerint a rendőrség kivizsgálta a 2010 augusztusi incidenst, és megállapította, hogy nem történt bántalmazás. Zabel szerint Soros „nem pofozta fel, nem fojtogatta” a nőt, és nem vágott hozzá egy lámpát.
A Forbes magazin márciusi számában 14,5 milliárd dollárra becsülte a pénteken 81-ik születésnapját ünneplő Soros György vagyonát.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!