Hirdetés

Ötven éve legyőzhetetlen: Asterix fenséges vadkanlakomával ünnepel

„Időszámításunk előtt 50-ben járunk, egész Galliát elfoglalták a rómaiak... Egész Galliát?” – így kezdődik Asterix, a gall minden kalandja. A kis növésű, de annál bátrabb Asterix és elmaradhatatlan barátja, Obelix immár ötven éve, 1959. október 29. óta szálka a rómaiak és Julius Caesar körme alatt.

MTI

2009. október 28., 09:432009. október 28., 09:43

A szőke bajuszos kis gall figurája 1959 nyarán egy párizsi szociális lakásban született meg, Albert Uderzo rajzoló és René Goscinny szövegíró közös munkájának eredményeképp. Uderzo izmos, nagy termetű hősként képzelte el Asterixet, Goscinny viszont épp ellenkezőleg.

„Én antihőst akartam, egy kis krapekot” – mondta egy alkalommal az azóta már elhunyt Goscinny. Asterix eredetileg pusztán mellékszereplő lett volna egy készülő képregényben, a szerzők azonban rájöttek, hogy egy másik író ugyanazon az ötleten dolgozik. Gyorsan kellett cselekedniük, a gallokból főszereplők lettek, néhány héten belül megvolt a történet, Asterix figurájának megrajzolása mindössze 15 percet vett igénybe.

A római hódításnak makacsul ellenálló gallokkal először a Pilote című folyóirat hasábjain ismerkedhettek meg a franciák. Asterix és Obelix történetei önálló kötetben 1961-ben jelentek meg első alkalommal. Az Asterix, a gall című kiadásból még alig hatezer példány kelt el, Asterix és a normannok 1967-ben megjelent kalandjaira azonban már egymilliónál is többen voltak kíváncsiak.

A szigorúan titkos recept alapján készülő varázsitaltól fűtött gall harcosok bejárták az egész világot, ókori kalandjaikba jócskán keveredtek 20. és 21. századi élmények is. Így fordulhatott elő, hogy az ókori Egyiptomban hagyományos öltözetet viselő japán turisták kattogtatják ókori fényképezőgépeiket.

Kalandjaik során Asterix és elmaradhatatlan barátja, Obelix bejárták Európát, Indiát, Egyiptomot, de még Amerikát is. Hazatérve azonban mindig fenséges vadkanlakoma várja őket, bár a nagyobbacska Obelix – aki mélységesen zokon veszi, ha cseppet sem átlagos termetét valaki mégis átlagon felülinek meri nevezni – útközben sem veti meg a helyi specialitásokat.

Asterix kalandjai az egész világot meghódították – ez még a rómaiaknak sem sikerült. 330 millió eladott képregénykötet, 110 különböző nyelven és dialektusban. A szőke bajuszú gall és bendős barátjának történeteiből készült rajzfilmek a televíziók által legtöbbször ismételt darabok közé tartoznak, a gallok kalandjaiból neves színészek közreműködésével három mozifilm is készült.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés