Ötven éve járt a világűrben Jurij Gagarin

Jurij Gagarin 1961-es, alig több, mint 80 perces első űrutazása óta már mintegy 500 ember járt a világűrben, s bár az űrkutatás az ember számára még ma is kockázatokkal jár, már elképzelni is nehéz,  milyen kezdetleges volt a technika a hőskorban. A Vosztok-1 rakéta szinte minden paramétere eltért a megköveteltektől. Az űrhajón minden életfenntartó rendszert megdupláztak, kivéve a fékezőberendezést, melyet szükség esetén enyhébb hajlásszögű leszálló pályával akartak pótolni. Április 10-én Gagarint szkafanderben az üléssel együtt megmérték, ekkor derült ki, hogy 14 kilogrammal többet nyom a kelleténél. Éjszaka ezért kivágták a kábeleket, amelyekre az ember nélküli űrrepülésnél volt szükség, véletlenül azonban kiiktattak egy hő- és egy nyomásérzékelőt. Egy további problémát csak másnap észleltek: áram haladt át a kilövőállás és az űrhajó között.

A probléma megoldására csak késő este jöttek rá: az űrhajót lekapcsolták a földi ellátó rendszerről, és átállították saját akkumulátorára. A leszálló egység nyílásának bezárásánál kiderült, hogy a három érzékelő egyike nem működik, ezért újra meg kellett lazítani a 32 csavart, megjavítani az érzékelőt, majd visszacsavarozni az ajtót. Ez alig egy órával a tervezett indulás előtt történt. A repülés 156. másodpercében felmondta a szolgálatot a távirányítás antennáinak áramellátása, a hajtóművek a szükségesnél 15 másodperccel később álltak le, ezért a Vosztok a tervezett 230 kilométeres magasság helyett 327 kilométer magasságban állt Föld  körüli pályára. Ez kiiktatta a fékezőberendezés meghibásodása esetére tervezett alternatív leszállópálya lehetőségét is.

A fékező hajtómű idejében bekapcsolódott, de a szükségesnél egy másodperccel később kapcsolódott ki, akkor is csak azért, mert elfogyott az üzemanyag. A tartály zárószelepe ugyanis nem jól működött, ezért nem minden üzemanyag jutott a hajtóműbe. Az utóbbi szelepe azonban nyitva maradt, és nagy nyomással nitrogén hatolt be, amitől pörögni kezdett az űrhajó. A leszállóegység leválasztására adott utasítást a berendezés nem teljesítette, várni kellett, amíg a hőérzékelős  tartalékrendszer 150 fokra hevül, és működésbe lép 100-110 kilométeres magasságban. Ez az űrhajósra nehezedő nyomáson nem változtatott volna, ám 150-170 kilométeres magasságban történt meg, vagyis az űrhajó a vártnál gyorsabban hevült fel. A leválásnál megismétlődött egy hiba, amelynek okait már ismerték, de nem javították ki, mert az űrhajós életét nem veszélyeztette, bár 10 G túlterhelésnek tette ki.Végül Gagarin 7 kilométeres magasságban katapultált, és sokáig hiába próbálta kinyitni a szkafander lélegző nyílását, mert annak zsinórja valahogy egy szíj alá került.

Végül valahogyan sikerrel járt, később kinyílt a tartalék ejtőernyő is. Gagarin látta, hogy víz felé tart, ezért a szkafanderhez erősített késsel levágta 30 kilós hátizsákját, amelyben minden eshetőségre három napra szóló élelem volt, így messzebbre tudott repülni, és szárazon ért földet. Mindez érthetővé teszi, hogy Gagarin indulás előtt családjának írt levelét végrendeletként tartják számon, mert a technikában ugyan bízott, de így sem volt biztos benne, hogy élve visszatér.