Hirdetés

Ötnaposra bővül a margittai Szabadság Feszt

•  Fotó: Szabadság Feszt

Fotó: Szabadság Feszt

Bejelentették a szervezők a hatodik alkalommal, augusztus 29. és szeptember 2. között rendezendő Szabadság Feszt első fellépőit.

Bede Laura

2018. április 20., 08:192018. április 20., 08:19

A Nagyváradtól 45 kilométerre lévő Margitta új termálstrandján színpadra lép többek között a Hooligans, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Depresszió, a Bagossy Brothers Company.

A csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Boda Gergely Zoltán, a Bihar megyei Vidéki Ifjúsági Szövetség (Vidifisz) elnöke, illetve Demián Zsolt, a Margittai Ifjak Köre (MIK) elnöke elmondta, főként magyarországi zenekarokat hívtak meg, de a hazai előadóművészeknek is szeretnének fellépési lehetőséget nyújtani. A fesztiválon több mint húsz zenész lép fel, a hajnali négy óráig tartó bulikban pedig lemezlovasok felelnek a jó hangulatért.

Hirdetés

A főszervezők újdonságként emelték ki, hogy a fesztivál idei kiadását ötnaposra bővítik, így augusztus 29-én, szerdán tartják a nulladik napot.

Ekkor a kulturális programok kerülnek előtérbe, táncoktatást, táncházat szerveznek. A fesztivál első napján a megnyitót követően sporttevékenységeken és szórakoztató eseményeken vehetnek részt az érdeklődők, 21 órától pedig kezdődnek a nagyszínpadi koncertek. A többi nap programjával kapcsolatban elmondták, délelőtt a nyári egyetem keretében szakmai beszélgetések lesznek, délután pedig lábteniszbajnokság és egyéb sportprogramok.

A szervezők kifejtették,

a jegyértékesítés pénteken indul, a Super Early Bird bérletek 49 lejbe kerülnek, melyben benne van a kempingezési lehetőség és a Szabadság Feszt ideje alatt a termálstrand használata is.

Jegyeket online a Biletmaster.ro oldalon lehet vásárolni, illetve Bihar megyében Nagyváradon kívül valamennyi városban vannak jegyeladó pontok.

Arról is beszámoltak, hogy a Bihar megyei Vidéki Ifjúsági Szövetség 2013-ban szervezte meg először a Szabadság Fesztet Margittán. Rámutattak, a helyszín bevált, mivel a fesztiválozóknak különösen tetszett, hogy minden feltételnek (szállás, kempingezés, étkezés, tisztálkodási lehetőség, fürdőzés) megfelelt a terep. A szervezők szerint a résztvevők számát tekintve folyamatos a növekedés. Az első évben pár százan „költöztek be” a fesztivál idejére a margittai strandra, míg tavaly már hétezer részvevője volt a fesztiválnak. Kifejtették, idén ismét arra számítanak, hogy a létszám jelentősen nőni fog.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés