
Első erdélyi koncertkörútjára készül a 2018-as magyarországi X-FAKTOR nyertes csapata, a USNK – közölte lapunkkal szerdán a IAM Booking & Promotion budapesti rendezvényszervező.
2019. február 06., 11:362019. február 06., 11:36
2019. február 06., 11:532019. február 06., 11:53
A Filep Kund és Laskay Nimród alkotta kolozsvári USNK rap-duó saját dalaival jutott tovább a 2018-as X-Faktor táborába, ahol mindkét feladattal meggyőzték a mentorokat, majd a mentorházban a They Said című szerzeményükkel sikerült megkapniuk ByeAlextől az Élő show-t jelentő „igen”-t.
Első saját daluk, a Posztolj! megjelenése után több mint 10 napig volt a legfelkapottabb a Youtube-on, közel három hét után pedig már több mint 3 milliós megtekintéssel büszkélkedhetett (most már közel 7 milliónál jár). !FogyaszdEl!, Széééééétcsaptam, #tevagya című dalaik már mind 1 milliós nézettség fölött tartanak, legújabb track-jük az utolsó élő show napján jelent meg STOM címmel.
A kincses városi előadókat jelenleg A Dal című műsor, az Eurovíziós Dalfesztivál előválogató versenyzőiként láthatja a közönség a tévéképernyőn, hamarosan pedig az első nagyszabású erdélyi turnéjuk keretében itthon is hallhatók lesznek.
A USNK LIVE ACT showműsorának helyszínei:
2019.04.17. 20.00 Jazz&Blues Club, Marosvásárhely
2019.04.18. 23.00 Grund, Csíkszereda
2019.04.19. 21.00 SláGer Bowling&Club, Gyergyószentmiklós
2019.04.20. 23.00 Mokka, Székelyudvarhely
2019.04.21. 21.00 Szimpla, Sepsiszentgyörgy
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!