
Oscar Pistoriust, a műlábas futót kedden 5 év börtönbüntetésre ítélte Thokozile Masipa bíró Pretoriában barátnője megöléséért.
2014. október 21., 14:052014. október 21., 14:05
A sportolót még szeptemberben találták bűnösnek gondatlanságból elkövetett emberölésben, ezért öt év börtönbüntetést szabott ki a bíró, míg a második számú vádpont miatt, mely szerint tavaly januárban egy étteremben az asztal alatt elsütötte lőfegyverét, három év felfüggesztett börtönre ítélték. A sportolónak így jelen állás szerint legfeljebb öt évet kell leülnie, de annak egy hatodát biztosan, mielőtt házi őrizetbe kerülhetne.
Pistorius 2013. február 14-én a saját házában a mosdóajtón keresztül agyonlőtte 29 éves barátnőjét, akit állítása szerint betörőnek gondolt. Az ügyész azt indítványozta, hogy szándékos emberölés vádjában marasztalják el a sportolót, mert a pár az incidens előtt összeveszett, és szerinte Pistorius dühromában lőtte le a mellékhelyiségbe menekülő nőt, a bíróság azonban egy hónapja kimondta, hogy Pistorius nem bűnös a szándékos emberölésben.
Pistorius ügyvédje a tárgyalás során azt kérte, a sportolót ítéljék közhasznú munkára, mert már így is sokat szenvedett, a bíró a keddi ítélethirdetéskor azonban arról beszélt, hogy ha Pistoriust valóban csak közérdekű munkára ítélték volna barátnője meggyilkolásááért, akkor úgy tűnhetett volna, hogy külön törvény vonatkozik a szegényekre és a gazdagokra, ezt pedig el akarta kerülni.
A bíró viszont hozzátette, hogy a börtönbüntetést nem csak Pistorius fogyatékossága miatt kellett átgondolnia, de azért is, mert a férfinak kezelésre lesz szüksége a börtönben a trauma feldolgozásához.
A bíró azt is mondta, hogy a közérdekű munka vagy a házi őrizet egyszerűen nem lett volna megfelelő büntetés egy ilyen esetben, egy hosszabb börtönbüntetés pedig túl könyörtelen lett volna. A bíró emellett hosszasan fejtegette azt is, hogy milyen nehéz döntést kellett meghoznia a büntetéssel kapcsolatban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!