
2012. március 29., 08:022012. március 29., 08:02
A Székelyföldi Régió Magazin szervezte turné szervezői kifejtették, remek alkalom nyílt arra, hogy Geszti zenekara mellett az erdélyi fiatal tehetséget hívják meg. Mint mondták, Geszti azonnal támogatta az ötletet, hisz az X Faktor-tehetségkutatón szinte azonnal megtetszett neki a fiú személyisége és tehetsége.
Tegnapi gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján a Gringo Sztár alapítója így vallott a borzonti tehetségről: „Baricz Gergő különleges személyiség: amikor énekel, érzelmeket tud generálni, hitelesnek tűnik. Annak idején tulajdonképpen nem is értettem, hogy mit keres a műsorban, mert ő egy más típusú előadó, mint amilyenek általában jelentkezni szoktak. Ő őseredeti underground érzést hoz magával, nem pedig a kereskedelmi tévés tehetségkutató csiribiri világnak a tipikus szereplője, de talán épp ezért volt ennyire sikeres. Az ilyen típusú előadókat sokkal jobban kedvelem, mint azokat, akik szépen énekelnek, de nem érzek semmit, amikor hallom őket.”
Habár Geszti már többször járt Erdélyben, még nem volt alkalma itt koncertezni, mint mondta, ennek talán az lehet az egyik oka, hogy az együttesei túl hamar megszűntek. Megjegyezte: azért is örül, hogy Gergővel koncertezhet, mert jól jön egy idegenvezető, aki turnézás közben körbevezeti Erdélyben. A Gergővel való együttműködéssel kapcsolatban elmondta, eddig még nem énekeltek együtt, de épp attól lesz érdekes a közös produkciójuk – amely során Gringo Sztár-dalokat fognak elénekelni –, hogy különböző stílust és generációt képviselnek.
A Gringo Sztár énekesei mellett – Gereben Zita, Sapszon Orsolya – nagy létszámú zenekar járul hozzá a koncert hangulatához, többek közt az egykori Jazz+Az zenészei is. A Pálinka Sunrise című lemez dalai is hallhatóak lesznek, és minden generáció megtalálhatja kedvenc dalait a koncerteken. A Gringo Sztár együttes különleges zenei stílust képvisel, amelyet Geszti „kozmopuritánnak” nevezett el – a reggae, dzsessz, rap, pop, elektronikus zene, ska és balkáni népzene keveredik benne.
Április 22–26. között Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és még egy – a szervezők szerint egyelőre meg nem jelölt – városban lép fel a zenekar, mindenütt sportcsarnokos koncertre számíthat a közönség, és este 7 órakor kezdődik a buli.
Csata Beáta
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).