
Az Evilági zenekar létrejöttét rendhagyó módon megelőzte az első lemeze
Fotó: Kátai Judit
„Háromsávos úton haladva” a gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket egyaránt megszólítja az Evilági zenekar, amely idén ünnepli első lemezének és egyben megalakulásának 15. évfordulóját. Orbán Ferenc, a sepsiszentgyörgyi együttes vezetője a közösségi erejű indulásról, a megzenésített versekről, a jubileumi produkcióról, valamint jövőbeli célkitűzésükről beszélt a Krónikának.
2026. január 24., 14:212026. január 24., 14:21
Tizenöt éve készült el az Evilági zenekar első lemeze, amelyen több mint százhúszan adtak elő énekelt verseket és népdalfeldolgozásokat. A jubileum kapcsán Orbán Ferenccel, a sepsiszentgyörgyi együttes vezetőjével beszéltünk többek között arról, hogyan tekint ma vissza erre a közösségi erejű indulásra, és mit jelent számára ez a lemez a zenekar történetében. „A történet kezdődjön onnan, hogy szeretek nagyokat álmodni, majd megvalósítani az álmokat. Ez a kezdeményezésem is többekből kétkedést váltott ki, nekem viszont a legtermészetesebb dolognak tűnt, hogy egy lemez erejéig összehívjam a Sepsiszentgyörgyhöz kötődő énekeseket és zenészeket.
– idézte fel a Krónikának az énekes-gitáros.
Hozzátette, 2011 tavaszán jelent meg a kiadvány, mely azon túlmenően, hogy a város zenei lenyomata lett, azt az igényt is megteremtette, hogy élőben adják elő ezeket a dalokat. Így jött létre az Evilági zenekar, melyet rendhagyó módon megelőzte az első lemeze. „Ez a lemez annak idején CD-n jelent meg hétszáz példányban, s tekintettel arra, hogy önzetlenségből született, közkinccsé tettük az online térben. Azoknak, akik igényt tartanának a kézzelfogható változatra, az eddigi kiadványaink sorát ezzel a vinyl változattal bővítenénk. Ennek megvalósulását a kedves közönség igényére bízzuk, hiszen csak annyi példány készül belőle, ahányan előjegyeztetik magukat az evilagi.hu oldalon található elérhetőségeink egyikén” – hívta fel a figyelmet a frontember.
Az együttes létrejötte és működése ugyanakkor egyszerre volt zenei és szellemi vállalás: énekelt versek, népdalfeldolgozások, anyanyelven történő megszólalás. Arra a kérdésünkre, hogyan változott – vagy éppen hogyan maradt állandó – ez az alkotói szemlélet az elmúlt másfél évtizedben, Orbán Ferenc azt felelte,
„Az alapötlet stúdiózás közben vagy műhelymunka nyomán teljesedik ki, ebben nagyszerű társak Gábor Szabolcs és Gyergyai Szabolcs (zenekartagok – szerk. megj.). A kezdetek óta nagyobb figyelmet szentelünk olyan kortárs költők alkotásainak, mint például Nagyálmos Ildikó, Farkas Wellmann Éva, László Noémi, Muszka Sándor és Varró Dániel” – részletezte a zenekarvezető.
A zenekar több városba is elvitte már az Elek Ágotával közösen megálmodott Másképp élünk a fényben című verskoncertet
Fotó: Hodgyai István
A jubileumok kapcsán emlékeztetett, hogy ötéves fennállásukat ötféle koncerttel ünnepelték, a tízévesre tíz erdélyi zenekart kértek fel, hogy egy-egy dalukat feldolgozzák. „Szeretjük az újdonságokat, ezért nem zárkózunk be egyféle zenei világba. Ennek legújabb példája az Elek Ágotával közösen megálmodott Másképp élünk a fényben című verskoncert.
A tizenöt átirat nagy részét Vaughn Roberts újzélandi zenész valósítja meg, továbbá Lázár Zsombor csíkszeredai barátunk is csatlakozik e nemes feladathoz” – árulta el portálunknak a frontember.
Orbán Ferenccel arról is beszélgettünk, hogy az Evilági mellett a Mozsikácska és a BRVLG (Borvilági) is önálló arculattal szólítja meg a különböző korosztályokat. Arra a kérdésünkre, hogyan hat vissza ez a sokszínűség az Evilági alapgondolatára, és mennyire formálják egymást ezek a párhuzamos utak, a zenekarvezető azt mondta, az elején hajmeresztő ötletnek tűnt, hogy a célközönség függvényében különböző neveket használjanak, de amikor egy felnőtteknek szánt koncertjükre többségben gyermekek érkeztek, már nem volt kérdés. „Ezt követően rögzítettük: a Mozsikácskával főképp gyermekeknek dalolunk, a BRVLG-t fiataloknak és felnőtteknek ajánljuk,
Valóban, »háromsávos úton haladunk«, s remélhetően ez úgy tart mozgásban, hogy közben a fásultságot is sikeresen elkerüljük” – magyarázta.
Dalaival, zenei műsorával gyerekekhez, fiatalokhoz és felnőttekhez egyaránt szól Gábor Szabolcs, Orbán Ferenc és Gyergyai Szabolcs
Fotó: Csulak Zoltán
A zenekar jövőbeli feladata, célkitűzése kapcsán rámutatott, nincs előre megírt forgatókönyv. „Az első lemezt ma már nem tudnánk elkészíteni, hiszen azóta több együttes megszűnt. Ebből következhet, hogy teljesítménynek számítana az is, ha évek múltán még létezünk. Természetesen ez édeskevés. Ennél lényegibb számomra, hogy őszinteségből fakadjon minden zenei megnyilvánulásunk. Ez – jobb esetben – bevonzza majd a közönségét, s talán meg is tartja mellettünk” – hangsúlyozta Orbán Ferenc.

Gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt szeret zenélni a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes, amelynek sokszínűségét két új projektje, a Mozsikácska és a BRVLG (Borvilági) jelzi. Orbán Ferenc zenekarvezetővel beszélgettünk.
Részleges napfogyatkozás és a Perseidák nevű hullócsillagraj csúcspontja látható augusztus 12-én, szerdán este, illetve éjjel. Mindkettő különlegességnek számít, de az ritkaság, hogy egy napra essen a két égi jelenség – mondta Popa Armand a Krónikának.
Javában tombol a nyár, Erdély-szerte is nagy a hőség, sokaknak jól esik ilyenkor egy korsó sör. Vagy egy üveggel. De vajon mennyit kell utazni, hogy az itthoni 10–15 lejes vagy akár magasabb áraknál olcsóbban jussunk sörhöz?
Látványos felvételt tett közzé vasárnap a Prahova Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a szombati bevetésről, amikor két német sziklamászót mentettek meg a Bucsecs-hegységben.
A nyári kánikulában nemcsak arra kell figyelni, hogy kutyánk mindig elegendő vizet igyon, hanem arra is, hol és hogyan tároljuk az eledelét. Szélsőséges esetben ugyanis olyan káros anyagok is kialakulhatnak benne, amelyek akár mérgezést is okozhatnak.
Először csendült fel a székely himnusz a kínai nagy falnál. A Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar előadásában elhangzott himnusz nemcsak különleges zenei pillanat volt, hanem a kulturális identitás, a kultúrák közötti párbeszéd jelképévé vált.
A tartós hőség nemcsak a sofőröket viseli meg, hanem az autók egyik legfontosabb biztonsági elemét, a gumiabroncsokat is. A kánikulában az aszfalt hőmérséklete jóval magasabb lehet a levegőénél, ami jelentősen növeli az autógumik terhelését.
Augusztus 20. a magyar államalapítás ünnepe, egy olyan kitüntetett pillanat, amikor mindannyian közelebb érezzük magunkat a gyökereinkhez. A Krónika ez alkalomból különleges játékot indít.
Az Untold előtt ismét fellángolt a vita Kolozsváron: míg a városháza a fesztivál gazdasági hasznát emeli ki, bírálói szerint a helyiek túl nagy árat fizetnek érte, ezért közvitát szerveznek.
A rendkívüli aszály már az energiatermelést is veszélyezteti. Az Eurostat adatai alapján bemutatjuk, mely háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot, és hogyan takarékoskodhatunk a hőségben.
Hétfő este a 112-es segélyhívó számon értesítették a csendőröket, hogy egy majdnem egyméteres kígyót láttak az Arad megyei Vinga egy portáján.
szóljon hozzá!