
Fotó: Őszi Sokadalom
Születésnapi meglepetésekkel, koncertekkel, ifjúsági programokkal várták az érdeklődőket a vasárnap záruló, Őszi Sokadalom elnevezésű kézdivásárhelyi rendezvénysorozaton.
2017. augusztus 27., 17:062017. augusztus 27., 17:06
A városünnep koncertsorozatát vasárnap este a magyarországi Magna Cum Laude együttes zárja, előtte Vastag Csaba és zenekara, valamint az Ego Sum koncertezik az utolsó napon. A rendezvényen fellépett többek között a Napoleon Boulevard, az Intim Torna Illegál, a Karthago.
Idén fontos évfordulókat ünnepel a város:
A dupla évforduló tiszteletére és a szervezők felkérésére a Süti Éden megálmodta a város tortáját, amelyből 590 szeletet szolgáltak fel a rendezvény csütörtöki megnyitóján. A torta – amely már megvásárolható a cukrászdában – a Dupla Csábítás (Double Desire) nevet kapta, alapja gluténmentes belga csokoládéból készült, amelyhez málnát és bronte pisztáciát adagoltak.
Fotó: Őszi Sokadalom
A kézműves- és hagyományostermék-vásáron mintegy 120 kiállító kínálta portékáját. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a központi parkban kapott helyet a „gyermekváros”, a kicsiknek szervezett programok lebonyolításában több mint hatvan önkéntes vett részt. Az Incze László Céhtörténeti Múzeum több rendezvénnyel is bekapcsolódott az Őszi Sokadalom programjaiba.
Az ifjúsági programokért a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet felelt, a kínálatban helyet kapott többek között a technika világa, az irodalom, a slam poetry, a sport. Idén is megrendezték a hagyományossá vált pityókafesztivált, a borudvarban pedig ezúttal is igényes népzenei és néptáncműsorral várták az érdeklődőket.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!