
Fotó: Lukácsi Lehel
Idén százhúsz futó indul el tizenkét udvarhelyszéki civil szervezet nemes céljának támogatásáért, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) immár harmadik alkalommal megszervezendő, Fuss neki! elnevezésű őszi adománygyűjtő akcióján.
2014. szeptember 30., 19:102014. szeptember 30., 19:10
A futóknak fix vagy körönként meghatározott összeget lehet felajánlani, ezt a segíteni vágyók interneten és írásos formában is megtehetik – a futók által gyűjtött adományok az SZKA honlapján megtekinthetők.
Szeptember 24-éig jelentkezhettek civil szervezetek az akcióra, ugyaneddig nevezhettek be szaladóik, akik az október 19-ei rendezvényen minél több kört próbálnak lefutni. A felhívásra egy tucat civil csoport jelentkezett, akik a tágabb közösség számára hasznos cél érdekében igényelnek támogatást, értük idén az eddigi legtöbb, összesen százhúsz futó rója a köröket a 1,3 kilométeres távon. A szaladva támogatók 23 székelyföldi településről érkeznek.
Mint arról az alapítvány munkatársai kedden beszámoltak, számos segíteni vágyó ajánlotta fel szolgálatait a nevezési határidő lejárta után is, így a szaladásra még mindig van lehetőség benevezni, ám a határidő után regisztrálók nem valamely támogatandó szervezet színeiben futnak, és nem vesznek részt az online adománygyűjtésben, hanem harminclejes nevezési díjjal járulhatnak hozzá az akció sikeréhez. A futókat bárki támogathatja október 16-áig bármekkora összeggel: mint a szervezők elmondták, akár egy csomag cigaretta árával is.
Az alapítvány a hetedik osztályos székelyudvarhelyi Kovács Tamást is támogatná: a nem látó diák tavaly kiemelkedő eredményt ért el a román tantárgyverseny országos szakaszán, teljesítményére a román média is felfigyelt. Tamás szeretne minél több idegen nyelvet megtanulni, hogy majd fordító vagy nyelvtanár lehessen. Ehhez szeretne hozzájárulni az alapítvány, a tanuló Braille-írásos számítógépéhez speciális nyelvprogramok vásárlását támogatva. Az online adománygyűjtést a szervezők honlapján nyomon lehet követni.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!