Összeverekedett a Buzău megyei Valea Râmnicului templomában két ortodox pópa szerdán a reggeli szertartást követően – egyikük sérülései miatt kórházba került.
2014. június 19., 18:132014. június 19., 18:13
A szóváltásra állítólag azért került sor, mert az egyik pópa számonkérte a másikon, hová tűnt a templom tetőzetének javítására összegyűjtött pénz, a helyiek szerint viszont régebbi volt köztük a konfliktus. A verekedés következtében az egyik papnak eltört az orrsövénye és koponyasérülést is szenvedett, de már kiengedték a Râmnicu Sărat-i megyei kórházból.
Az incidenst követően a verekedés kezdeményezője azzal védekezett, hogy nem is verte meg lelkésztársát, az áldozat leesett és beverte az arcát, így szerezte a sérüléseit. A buzăui és vranceai érsekség belső vizsgálatot indított az ügy kivizsgálására.
„Sajnáljuk ami történt, és reméljük, hogy tisztázódik az ügy, valamint hogy lecsendesednek a kedélyek a helyiek körében. Nem méltó a papokhoz, ami történt, de úgy tűnik, pillanatnyi zavarodottság okozhatta az incidenst\" – írta közleményében az érsekség szóvivője, Dragoş Olteanu.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!