Hirdetés

Örülnek a Sziget vizuális megújulásának

Mintegy 362 ezeren látogattak el idén a vasárnap véget ért Sziget fesztiválra – adták hírül a szervezők. A fesztivál tavaly ünnepelte fennálásának 20. évfordulóját, megválasztották európa legjobb fesztiváljának, idén mégis 17 ezerrel kevesebb látogató szórakozott a Hajógyári-szigeten.

Hírösszefoglaló

2013. augusztus 12., 18:292013. augusztus 12., 18:29

2013. augusztus 12., 18:292013. augusztus 12., 18:29

A 21. alkalommal megrendezett Sziget Fesztiválon, idén „a sarkaiból kifordulva, vizuálisan megújulva, kibővölt szolgáltatásokkal, színesebb programkínálattal\" várta a látogatókat – olvasható a fesztivál honlapján –, mégis veszteségesnek mondható. A szervezők viszont bizakodón tekintenek a jövő évben megrendezendő 22. Szigetre fesztivál elé.\"A nemzetközi szakma és a látogatók visszajelzései egyértelműen megerősítenek minket abban, hogy jó döntés volt a Sziget vizuális megújítása, a sokszínűség erősítése\" – fogalmazott Gerendai Károly hétfői közleményben.

A kommüniké kiemelte, hogy a rendezvény ideje alatt nemzetközi fesztivál-konferencia zajlott a Sziget kezdeményezésére. Ezen mintegy 25 fesztivál igazgatója, továbbá ügynökségek képviselői vettek részt, és a fő téma \"az egyre elszabaduló és a Szigetet is egyre jobban sújtó fellépti díjak\" kérdése, a zenekarokat képviselő ügynökségek és fesztiválok közötti párbeszéd elindítása volt ezzel kapcsolatban.

A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a Sziget idei vizuális megújulása, a programok sokszínűsége, a szolgáltatások változatossága kiváló irány, hogy vonzóvá tegyenek egy fesztivált - szerepel a közleményben. Gerendai Károly szerint a vizuális megújulás nem mehet a zenei kínálat kárára, és továbbra is fontos, hogy aktuális sztárokat sikerüljön felvonultatni a Szigeten. \"Sajnos idén az ág is húzott minket, nem sikerült a tervezett sztárelőadók egy részét elhozni\" - fogalmazott.

A szervezők összegzése szerint a múlt heti rendezvényen jól vizsgázott a Sziget Fesztiválköztársaság biztonsági szolgálata. \"Az In-Kal Security egyenruhás és civil munkatársainak együttműködésével a korábbi éveknél is hatékonyabbak voltak az elfogások, a tolvajok leleplezése, többen a bejáratnál lebuktak azok közül, akik nagyobb tételben illegális szereket igyekeztek becsempészni a rendezvényre.\"

Kilenc személyt például kedd reggel állított elő a rendőrség kábítószergyanús anyag bírtoklása és fogyasztása miatt. A Budapesti Rendőr Főkapitányság szabadon engedte a gyanúsítottakat, de eljárást indított ellenük. Hét személy követte tettüket szerda éjszaka: a bejáratnál három férfinél találtak kábítószer gyanús növényi származékot a fesztivál területén pedig négy gyanúsan viselkedő férfinál is kábítószer gyanus növényi származékot illetve cukorkásdobozba rejtett tablettákat találtak.

A fesztivál egészségügyi ellátásáért felelős alkalmazottak több ezer embert láttak el a fesztivál idején. A helyszínen négszázötven ember dolgozott, közülük 18 orvos, 38 nővér, 8 mentő, valamint betegkísérők és tolmácsok. A fesztiválon folyamatosan hármas csoportokból álló járőrők keresték az ellátásra szorulókat. Annak ellenére, hogy ivóvizet is oszttak gyakori volt a hőség miatti ájulás. A rendezvény fő attrakciója egyébként a legendás Blure zenekar koncertje volt: a 24 éves fennállása óta Magyarországon először fellépő brit banda 45-50 ezer látogatót csalt a Hajógyári-sziget nagyszínpada elé péntek este.

Magyar nyertes a Rubik-kocka bajnokságon
Egy magyar jelentkező, a 16 éves Bózsing Hunor nyerte a Sziget fesztiválon tartott Rubik-kocka bajnokságot, a győztes 10,25 másodperc alatt rakta ki a kockát. A nemzetközi versenyen több százan indultak, az elődöntőkbe hetvenen jutottak be, a vasárnapi döntőben tízen mérkőztek meg. A győztes nyereménye egy utazás másodmagával a 2014-ben New Jersey-ben nyíló Rubik-világkiállításra, amely várhatóan áprilistól lesz látható a Liberty Science Centerben. A szervezők az utazás és a szállás költségeit fedezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés