Hirdetés

Oroszországban is megjelent az Omega legújabb lemeze

Az Omega Rapszódia című, legfrissebb albuma az együttes első olyan lemeze, amely Oroszországban is megjelenik. A csapat ugyancsak első ízben oroszországi vendégszereplésre készül – adta hírül szerdán a Rosszijszkaja Gazeta című hivatalos lap lelkes hangú cikkben. A szerző emlékeztetett rá, hogy az egykori Szovjetunióban az akkori szocialista országok közül Magyarországon volt a legjobb a könnyűzene, s hogy a legnépszerűbb együttes az Omega volt.

2011. február 04., 10:472011. február 04., 10:47

„Voltak eredetibb és rafináltabb bandák is, de a kort és a stílust az Omega  testesítette meg, amelyet a magyar Rolling Stonesnak és később magyar Pink Floydnak is neveztek”, s amely egész Európában népszerű volt – mutatott rá a cikk, és felidézte, hogy az Omega 1977-ben a brit listákon megelőzte a Pink Floyd egyik albumát. Az Omega felállása a hetvenes évek elejétől kezdve nem változott, mint ahogyan a középtempós, erős és szép zene sem, amely valahol az art rock, a space rock és hard rock találkozásánál foglal helyet.

„A Gyöngyhajú lány pedig nem csupán minden idők egyik legremekebb rockballadája lett, hanem a hetvenes évek udvari kultúrájának egyik slágere is” – állapította meg az újságíró a hatalmas udvarokat körülölelő moszkvai házakban az ablakokba kirakott és ott bömbölő lemezjátszók divatjára utalva. Az új antológiában olyan újraértelmezett számok szerepelnek, amelyek korábbi Omega-albumokon már szerepeltek. Arra a kérdésre, hogy az ország dicsekedhet-e ma is olyan, sajátosan magyar rockzenével, mint amilyet az Omegával együtt csúcson lévő Skorpió, a Piramis, az Edda és a Lokomotív GT teremtett meg, Kóbor János kifejtette: a hetvenes évekhez képest nagyon megváltozott a helyzet. Akkoriban azokat, akik lemezt készíthettek, valamilyen mértékben ellenőrizte, de segítette is az állam, és pénzt keresett rajtuk. Akiknek nem jöttek ki lemezei, azoknak szinte semmi esélyük nem maradt. Ma a társasági és a fájlcserélő honlapoknak köszönhetően bárki találhat magának kedvenceket.

Végül Kóbor János elmondta: a rock valamilyen értelemben hatott a politikára és az erkölcsre a hatvanas-hetvenes években, de a kilencvenes évekre az egész világon elvesztette korábbi jelentőségét. „Szerintem a rockzene ötvenéves fejlődési ciklusának végére ért, és a következő ötven éve egészen más lesz. Majd meglátjuk” – mondta Kóbor. Hozzátette, hogy addig is készül az együttes az Omega Rhapsody turnéra, amely a Magyar Állami Operaházban ér véget. Várhatóan karácsony előtt a csapat új albumot jelentet meg, ő maga pedig ősszel könyvet készül kiadni, amelyben kifejti nézeteit az együttes 60 éves történetéről.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés