
Fotó: Boda L. Gergely
Cég helyett alapítvánnyá alakítanák a marosvásárhelyi állatkertet, hogy könnyebben tudjanak pályázni, adományokat gyűjteni és fejleszteni.
2016. február 19., 11:292016. február 19., 11:29
Közben kisebb-nagyobb munkálatokat végeznek az intézményben – számolt be Kopacz András aligazgató. Az idei enyhe tél is hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan volt vendége a marosvásárhelyi állatkertnek, és a legtöbb állatot a szabadban lehetett megfigyelni. Bár a jegyeket és a bérleteket idén újra megdrágították, ez egyelőre nem hatott negatívan a látogatási kedvre.
Szerda délelőtt főleg felnőttekkel, fiatalokkal találkoztunk, akiket nem riasztott el az sem, hogy igazi munkatelep a Somostető s az állatkert környéke is. Még mindig dolgoznak ugyanis a kisvasút nyomvonalának meghoszszabbításán, s már kikerültek a kizárólag román nyelvű táblák, amelyek az „állomásokat” jelzik.
Fedett rész embernek, nagymacskáknak
A folyamatos építkezés az állatkertre is jellemző, ahol már a bejáratnál új, fedett, padokkal ellátott rész fogadja azokat, akik szeretnének megpihenni. Kopacz András aligazgató elmondta, hogy a bejáratnál található filagóriához közel, az oroszlánok és a madarak melletti zöld részen is építettek egy-egy ilyen pihenőt. De nemcsak a látogatók örvendhetnek, hogy behúzódhatnak a csepergő eső, égető napsugár elől valahova, hanem a nagymacskák is. Az oroszlánoknak, tigriseknek, de a nagymacskák házában lakó pumának, hiúznak is készítettek fából egy-egy fedett emelvényt.
„Az oroszlánok s általában a nagymacskák természetes életterükben is fentről figyelik a prédát, így itt is nagyon szeretik, hogy a fából készült emelvényre heverve nézelődhetnek. Amióta elkészült, mindig azon tartózkodnak az oroszlánok és a többi nagymacska is” – mondta az aligazgató.
Hamarosan lesz hóbagoly
Mint korábban beszámoltunk róla, a helyi önkormányzat jóváhagyta, hogy az állatkert szakemberei saját autóval Hollandia fővárosába utazzanak, s onnan hozzák el az adományként kapott hóbagolypárt, egyelőre erre még nem került sor. Kopacz Andrástól megtudtuk, az amszterdami állatkerttől várják az értesítést, hogy mikor mehetnek a ritka madarakért, amelyeknek már megépítették a röptetőt. De nemcsak a nagyobb madarak, hanem a papagájok is szebb, korszerűbb helyen élnek, s a kint megtekinthető szárnyasok: pávák is felújított ketrecekben laknak. „Folyamatosan javítunk, újítunk valamit lehetőségeink függvényében” – mondta Kopacz.
Megkérdeztük, hogy mikor kerül sor az akváriumokra, hiszen bár sokan érdeklődnek a halak iránt, az őket bemutató részen évek óta nem tapasztalható változás. Az aligazgató elmondta, tervezik, hogy a jelenlegi négy akvárium helyett egy nagyot vásároljanak, s abban mutassák be a kisebb-nagyobb halfajtákat, de még nem tudni, hogy erre mikor lesz lehetőség. A három zsiráfnak és két elefántnak helyet adó ház mellett téglaépület készül.
Megtudtuk, hogy itt az antilopok, zebrák fognak szállást kapni. Jelenleg a zsiráfok kifutójában kapnak éjszakai menedéket, s velük osztoznak a zöld területen is, igaz bőven elférnek mindannyian. Az új épület közelében lévő madárházhoz tartozó kis tavat is átalakították. Mélyítették, kövekkel díszítették, és két kis szigetet alakítottak ki, ahova majmokat fognak telepíteni, természetesen ketrecekbe.
Látványetetések, éjszakai programok
Megkérdeztük Kopacz Andrástól, mikor lehet arra számítani, hogy a marosvásárhelyi állatkertben is szerveznek látványetetést, s hogy idén bekapcsolódnak-e a múzeumok éjszakája rendezvényeibe. Tavaly ugyanis nagy sikert aratott az éjszakai nyitva tartás és a látványetetések. Az aligazgató elmondta, idén is szeretnének éjszakai programokat szervezni, mert nagyon nagy volt az érdeklődés irántuk, s az állatokat gondozó szakemberek is sikerként élték meg az eseményt. „Szó volt már arról, hogy esetleg hétvégenként látványetetést szervezzünk, ezen mindenképp gondolkoznunk kell, s lehetőségeink függvényében be kell iktatnunk a programba” – mondta az aligazgató.
Magáncég vagy alapítvány?
Az átalakulásra mindenképp megérett már az állatkert, legalábbis ezt gondolja az igazgató, Horaţiu Gorea és a városi tanácsosok is. Bár felmerült annak a lehetősége, hogy magáncéggé alakítsák a városhoz tartozó állatkertet, ezt a tanácsosok nem tartották megalapozottnak, s elnapolták az erről szóló határozattervezet megvitatását.
A városháza honlapján csütörtökön újabb tervezet jelent meg, amely már a marosvásárhelyi állatkert alapítványa létrehozásáról szól. Kezdeményezője Peti András alpolgármester, aki az indoklásban azzal érvel, hogy az ország más állatkertjeit már évekkel ezelőtt átalakították, s így gyorsabban fejlődhettek. A határozattervezethez csatolt alapítványi statútumban többek között az állatkert népszerűsítése, adománygyűjtő rendezvények szervezése is szerepel. Az állatkert-alapítvány létrehozásáról februári soros ülésükön döntenek a tanácsosok.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
szóljon hozzá!