Hirdetés

Orosz származású tudósoké a fizikai Nobel

Andre Geim és Konstantin (Kostya) Novoselov Nagy-Britanniában dolgozó (Manchesteri Egyetem), orosz származású tudósoknak ítélték oda megosztva az idei fizikai Nobel-díjat – jelentették be tegnap a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.

2010. október 05., 12:452010. október 05., 12:45

Az illetékes bizottság indoklása szerint a két tudós a kétdimenziós grafénra (egyetlen atom vastagságú grafitréteg, kétdimenziós szén atomrács) vonatkozó kísérleteiért érdemelte ki az elismerést.
A díjjal 10 millió svéd korona jár együtt. Geim és Novoselov megmutatta, hogy a szén extrém vékony – csupán egyatomnyi – rétegben a kvantumfizika világából származó kivételes tulajdonságokkal bír. Mivel a grafén gyakorlatilag átlátszó és jó vezető, ezért alkalmas átlátszó érintőképernyők, fénypanelek és talán még napelemek gyártására is.

Az anyag különlegessége, hogy átlátszósága mellett mégis annyira tömör, hogy a legkisebb gázatom se képes áthatolni rajta. Az elektromosságot csaknem olyan jól vezeti, mint a réz. Az indoklás szerint a grafénnal végzett kísérletek új anyag kifejlesztéséhez vezethetnek, valamint innovatív elektronikai termékekhez. A kétdimenziós grafénnal végzett kísérletek lehetővé teszik a fizikusoknak azt is, hogy a kvantumfizikai jelenségeket tanulmányozzák rajta. A kutatópár kísérletei során a közönséges ceruzabélhez hasonló grafitdarabkából állította elő a szupervékony anyagot. Ragadós szalagot használtak arra, hogy egyatomnyi réteget „nyújtsanak” az anyagból.

A bizottság külön kiemelte azt a játékosságot, amely a tudóspáros fizikai problémákhoz való hozzáállását jellemzi. Az 51 éves Geim holland állampolgár, míg a 36 éves Novoselov brit–orosz kettős állampolgársággal rendelkezik. Bár jelenleg mindketten a Manchesteri Egyetemen tevékenykednek, karrierjüket a fizika tudományterületén, a jelenlegi Oroszországban kezdték.

A bejelentés után Stockholmból telefonon hívták fel Geimet, aki a jelen lévő újságíróknak elmondta, hogy megdöbbentette a hír, de azt tervezi, hogy a beszélgetés után visszatér szokásos keddi tevékenységéhez.



A Vatikán bírálja az orvosi Nobel-díjasról szóló döntést

Élesen bírálta hétfőn a Pápai Életvédő Akadémia elnöke azt a döntést, amellyel a mesterséges megtermékenyítés „atyjának”, Robert Geoffrey Edwards brit tudósnak ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. „Edwards nélkül nem létezne az a piac, ahol petesejtek millióit adják el”, és „a világon nem lenne ilyen sok fagyasztógép, tele embriókkal” – nyilatkozta az ANSA olasz hírügynökségnek Ignacio Carrasco de Paula, az akadémia elnöke. A Vatikánban ez a testület az illetékes a különböző bioetikai kérdésekben.

„Legjobb esetben ezek az embriók arra várnak, hogy utána beültessék őket az anyaméhbe; de valószínűbb, hogy végül elpusztulnak. Márpedig ez egy olyan probléma, amiért az új Nobel-díjas felelős” – mondta. Az akadémiai elnök szerint „Edwards nélkül a külső segítséggel való megtermékenyítés nem lenne olyan zűrzavaros helyzetben, mint amilyenben most van: például a nagyszülők vagy a béranyák által világra hozott gyerekek érthetetlen helyzetével.” Ignacio Carrasco de Paula szerint „Edwards nem oldotta meg a terméketlenség problémáját, márpedig ez egy komoly probléma.”

Hozzátette: „meg kell várni, hogy a kutatás rábukkanjon egy más megoldásra, amely ráadásul olcsóbb kell hogy legyen, és így hozzáférhetőbb a szélesebb tömegek számára, mint az óriási költségekkel járó szervezeten kívüli megtermékenyítés”. A Vatikán 2008 vége óta elfogadja a külső segítséggel való megtermékenyítés gyakorlatát, ám az embriók nagy számának feláldozása miatt „erkölcsileg illegálisnak” tartja a szervezeten kívüli megtermékenyítést.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés