2012. augusztus 30., 13:482012. augusztus 30., 13:48
Hatalmas vitát szült elsősorban az orosz blogoszférában az a dokumentum, amelyet Borisz Nyemcov ellenzéki politikus a szintén ellenzéki Szolidaritás mozgalom egyik képviselőjével, Leonyid Martnyukkal tett közzé Vlagyimir Putyin államfő vagyonosodásáról.
A szerzők szerint Putyin foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, hogy fenntarthassa luxus-életvitelét. „Putyin, akinek rohamosan csökken a népszerűsége, elkeseredetten kapaszkodik a hatalomba”, elsősorban „a gazdagságért és a luxusért, amit megszokott, és amelyről semmi áron nem akar lemondani” – írják. „Életvitele az olajsejkekéhez vagy az oligarchákéhoz hasonló” – áll az ironikus, Egy gályarab élete címmel közölt jelentésben, amely egyébként fényképekkel is jócskán dokumentált.
A dokumentum szerzői szerint Putyin 20 palota, villa és rezidencia, 43 repülő és 15 helikopter felett rendelkezik, amelyek fenntartása dollármilliárdokat emészt fel. Az orosz elnöki villák közül kilenc Putyin elnöksége idején épült, áll az iratban. Az elnök mini-hajóflottája négy luxushajót számlál, melyek értéke összesen mintegy 74 millió euróra rúg, óra-gyűjteménye pedig mintegy 500 ezer eurót ér. A dokumentum aláírói megjegyzik, Putyin a választások előtt tett vagyonnyilatkozatában azt állította, csupán 100 ezer euró van a bankszámláján.
Putyin szóvivője szerdán a Kommerszant napilap hasábjain visszautasította a vádakat, mondván: az állam tulajdonáról van szó, amelyet az államfő használ.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.