
Fotó: Pinti Attila
Véget ért az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű mozgalom és vetélkedő idei tanévre meghirdetett kiadása.
2017. április 13., 15:442017. április 13., 15:44
„Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük. A diákok 5 év alatt olyan mozgalommá tették a kezdeményezést, amelyet ma már európai sikersztoriként emlegetnek” – mondta Hegedüs Csilla, a program kezdeményezője, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
Hozzátette, a mozgalom az utóbbi időszak legsikeresebb, ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése, mert eddig 7 megyében több mint 1400 diák vett részt a programban. „»Sosem gondoltam volna, hogy lehet ennyi jókedvvel, fantáziával, lelkesedéssel védeni épített örökségünket« – mondta az egyik kolozsvári tanár. Emiatt úgy döntöttünk Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel, a verseny társszervezőjével, hogy jövőtől ismét lépünk egyet előre, továbbfejlesztjük a vetélkedőt. Fontosnak tartjuk, hogy Erdélyben és a Kárpát-medencében is megismerjék azt az értékes munkát, amelyet a diákok az épített örökségvédelem területén végeznek” – részletezte a kulturális szakember.
A 2016–2017-es tanévre meghirdetett versenyben 26 csapat, azaz több mint 400 diák vett részt. Kiválasztottak egy-egy műemléket, és fél éven keresztül az volt a feladatuk, hogy felfedezzék és másokkal is megismertessék azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik az épületet. A versenyben nemcsak a diákcsapatok vettek részt, hanem bevonták a szakembereket, diáktársaikat, szüleiket, barátaikat.
Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedő győztesei a Hunyad megyei Nagyboldogasszony ferences templom és kolostor felett őrködő csapat, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium főépületét népszerűsítő X. A osztály, valamint a kolozsvári Református Kollégium csapata, azaz a Purjesz–Óváry-ház őre. Ők Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából brüsszeli tanulmányúton vesznek részt. A programban részt vevő 9 döntős csapat elmehet az Örökségünk őrei nyári táborába, valamint Electric Castle-, Double Rise- és Vibe fesztiválbelépőt és számos más díjat is nyertek a versenyzők.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.