
Fotó: Pál Árpád
A Kolozsvári Református Kollégium és a Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai nyerték meg az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű mozgalom és vetélkedő hétfő esti, a Kolozsvári Magyar Operában tartott döntőjét. A kincses városbeli magyar iskolák csapatai mutatták be az általuk örökbe fogadott műemlékeket.
2017. március 28., 18:572017. március 28., 18:57
Látványos és izgalmas kiselőadásokat tartottak a kolozsvári magyar középiskolák diákjai az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű vetélkedő hétfő esti döntőjében. A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a Kolozsvári Református Kollégium diákjai – a Purjesz–Óváry-ház őrei – örülhettek, ők nyerték el a vetélkedő fődíját: a brüsszeli utazást.
A versenyen részt vevő többi kincses városbeli gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia, mert mindenkinek jutott díj. A rendezvény idén is a hivatalos ünnepi köszöntőkkel kezdődött. „Mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar” – mondta Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke. Ezt egy, az aktuális élsportból vett párhuzammal szemléltette: az FC Barcelona és a Paris Saint Germain által a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében megvívott párharcot hozta fel példának. Mint ismeretes, a Barcelona előbb 4-0-ra kikapott Párizsban, majd hazai pályán 6-1-re győzött, és továbbjutott.
„Hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− hívta fel a diákok figyelmét Horváth Anna. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a megnyitón elmondta, az Örökségünk őrei mozgalom és vetélkedő megérett arra, hogy európai szinten is népszerűsítsék mint jól bevált gyakorlatot. A politikus azt javasolta, a vetélkedő soron következő kiírásaiban a műemlék-ismertetők több nyelven készüljenek el, az Unió többi országának is javára válna, ha honosítaná az Erdélyben jól működő örökségvédelmi programot.
A középiskolások számára meghirdetett vetélkedő döntőjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színpadi előadásszerű vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a műemléket, amelynek népszerűsítésére vállalkozott. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum (a BBTE jelenlegi bölcsészkarárnak otthont adó) épületét vette pártfogásába, előadásukban ízelítőt nyújtottak a hajdani katolikus leánynevelő intézet életéből. Ötödik helyezésüket az IDEA Könyvtér könyvjutalmával ismerték el a vetélkedő szervezői.
A Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch–Hintz-ház őrei az egykori gyógyszerész család mindennapjaiba engedtek bepillantást. Negyedik helyezésük jutalma, hogy ott lehetnek a Miért nyári EU-táborában. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai a Státus-palotákat „fogadták örökbe”, és ötletesen mutatták be a műemlék épületek történetét. Jutalmul VIBE Fesztivál-belépőket nyertek, kreatív produkciójuk a dobogó harmadik fokára juttatta őket.
A tavalyi győztes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata a Tűzoltótornyot fogadta örökbe, dramaturgiailag és „színészi” alakítás szempontjából is a legnívósabb előadást mutatta be. A pörgő ritmusú, nemcsak a történelmi eseményeket, de a jelenkori gondokat is felvillantó produkciót második díjjal jutalmazta a zsűri. A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának köszönhetően már az Electric Castle fesztiválra szóló jegyek birtokosai.
A Kolozsvári Református Kollégium diákjainak, a Purjesz–Óváry-ház őreinek történelmi előadása első helyezést és brüsszeli kirándulást ért. Idén a zsűri még egy első díjat kiosztott a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája csapatának, a Sétatér őreinek, akik sajátos előadással jelentkeztek, jutalmuk a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvétel.
A zsűri tagja volt Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.