
Óriási sikerrel debütált Észak-Amerikában a Robert Downey Jr. és Gwyneth Paltrow főszereplésével forgatott Vasember 3 című szuperhős film.
2013. május 06., 13:052013. május 06., 13:05
A Vasember 3 nemzetközi jegyeladásaiból eddig 504,8 millió dollár folyt be, vasárnapig világszerte 680,1 millió dollárt zsebelt be eddig a legújabb rész, ez pedig jóval meghaladja a Vasember 2 teljes forgalmazását, amely 312 millió dollár volt. Az észak-amerikai mozikba is berobbant film bemutatása első hétvégéjén 175,3 millió dollár folyt be a jegyeladásokból, ezáltal minden idők második legnagyobb kasszasikerét hozta az Egyesült Államokban és Kanadában.
A Marvel filmstúdióban forgatott újabb Vasember-epizódot péntektől kezdték vetíteni Észak-Amerikában, egy héttel azután, hogy a világ 42 országában már bemutatták. A filmet forgalmazó Disney filmstúdió rendkívül elégedetten nyilatkozott az eredményről, összehasonlítva a tavalyi Bosszúállók című kaszasikerrel, amely akkor a premier hétvégéje alatt 207,4 millió dollárt forgalmazva vált minden idők legnagyobb kasszasikerévé Észak-Amerikában.
A Vasember 3 mögött messze elmaradt a hétvégi bevételi toplista második helyezettje, a Paramount Pictures Izomagyak című filmje, amely 7,6 millió dolláros forgalmazással kezdett. A Jackie Robinson baseball játékos életét bemutató 42 című filmdráma került a jegyeladási lista harmadik helyére 6,2 millió dollárral.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!