
Fotó: Ilusztráció
2010. március 19., 09:232010. március 19., 09:23
A résztvevők névsora még nem végleges, de a két megye tanácselnöke, polgármesterek és helyhatósági képviselők jelentkezhetnek. A forgatókönyv szerint a résztvevők nyolc csapatot alakítanak, ötperces mérkőzéseken mindegyik csapat kiáll mindegyik ellen.
A becslések szerint az önkormányzati paintballtorna hozzávetőleg hat óra alatt zajlik majd le. Az önkormányzati vezetők fejenként 250 lej benevezési díjat fizetnek, ezért bérbe kapják a csata idejére a védőfelszerelést, a fegyvert és 800 golyót. A benevezési díjakból a klub az elhagyott gyárcsarnokban berendezett pályáját szeretné fejleszteni, műfüves pályát akarnak létrehozni.
Hajnal Attila, a klub vezetője elmondta, a politikusok, önkormányzati képviselők elsősorban a tárgyalótermekben vívnak csatákat, a paintballban kipróbálhatják, hogy a szavak mögött erős, tettre kész vezető egyéniségek állnak. Hajnal szerint a paintball nagyon jó csapatépítő sport.
A játékosok bebizonyíthatják, mennyire tudnak együttműködni, a taktikai tudásukat is bevethetik, ugyanakkor kiélhetik elfojtott harci vágyukat. A paintball egyre népszerűbb, a játék során az ellenfelet festékgolyóval kell eltalálni. A golyók nem mérgező, vízben oldható festékanyagokat tartalmazó zselatinkapszulák, a kilövésükhöz sűrített levegős mechanizmuson alapuló fegyvereket használnak.
Az Amerikai Egyesült Állomokban több mint tízmillióan űzik, a biztosítási statisztikák szerint kevesebb sérülést okoz, mint a tenisz. Játszható szabadtéren vagy épületekben, több játékmódja és szabályrendszere ismert. A paintball Romániában még kevéssé ismert, de a sepsiszentgyörgyi klub nagyon jó eredményeket ért el. Már harmadik éve szervezik a mogássérültek országos bajnokságát, ahol a résztvevők kerekes székben ülve csapnak össze.
A sportág népszerűsítése érdekében több kuriózumnak számító játékot bonyolítottak le, például két évvel ezelőtt a csíkszeredai börtönben az elítéltek a fegyőrökkel mérték össze ügyességüket. Tavaly májusban a kovásznai bútorgyár területén nemzetközi játékot szerveztek, akkor négy országból 150 „harcos” vívott meg az életvizéért, ami valójában egy hordó sör volt.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.