2011. augusztus 12., 09:062011. augusztus 12., 09:06
Az LHC Genf mellett, a francia–svájci határon 100 méter mélyen, egy 27 kilométeres, 3 méter átmérőjű alagútban üzemel, ahol a csaknem a fény sebességére felgyorsított, egymással szemben haladó részecskenyalábokat ütköztetik egymással. Az ütközések során új elemi részecskék keletkeznek általában igen rövid élettartammal, amelyek tanulmányozásával a kutatók az anyag tulajdonságait, illetve a világegyetem keletkezésének titkait remélik megfejteni. Az úgynevezett Higgs-bozon feltételezett részecske, amelynek felfedezése az utolsó hiányzó „darabja” a részecskefizika 40 éve kidolgozott standard modelljének. A Higgs-bozon léte szolgáltatná a legegyszerűbb magyarázatot arra, hogy a korai világegyetemben miként sérült a gyenge kölcsönhatás szimmetriája, és miként nyertek tömeget a részecskék. Az LHC@home program hasonlatos az olyan népszerű kezdeményezésekhez, mint például a Földön kívüli intelligencia keresésével önkéntesek bevonásával foglalkozó SETI@home elnevezésű projekt. Ez a világ egyik legnagyobb „szuperkomputere”, ugyanis több millió önkéntes felhasználó elemzi saját gépén a rádiócsillagászati adatokat szokatlan jelek után kutatva. A most meghirdetett projekt résztvevői, akik letöltik otthoni számítógépeikre a programot, az LHC-ben folyó részecskeütköztetéseket szimulálják komputerükön.
Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.
szóljon hozzá!