Marni Bates amerikai ifjúsági írót látta vendégül hétfőn a kolozsvári Koinónia Kiadó. A Koffer kávézóban erdélyi rajongóival beszélgetett a szerző, aki egymagában, egy hátizsákkal érkezett a tengerentúlról.
2015. június 16., 19:152015. június 16., 19:15
Itteni olvasói közül bár nem jelentek meg sokan a közönségtalálkozón, de annál lelkesebben kérdezgették. Egy diákcsapat Nagybányáról, egy másik lánycsapat Marosvásárhelyről utazott a kincses városba, és kolozsváriak is részt vettek a beszélgetésen.
A 26 éves írónőnek az itteni fiatalok körében is népszerű regényei magyarul a Móra Kiadó LOL-sorozatában jelentek meg. Mint elmesélte, édesanyja támogatta az írásban, egyetemista korában kötelező „penzuma” volt: olyan nem létezett, hogy ne „teljesítse” az adag szöveget, amiben az édesanyjával megegyeztek. 19 éves volt, amikor napvilágot látott első, önéletrajzi regénye, a Marni.
A találkozón Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó vezetője beszélgetett a szerzővel, aki dedikálás közben válaszolt a lányok kérdéseire. „Hogyan talál ki egy szereplőt, hogyan dönti el, mi lesz annak a sorsa?” – tették fel a kérdést a diákok. Az írónő azt válszolta, ő ilyenkor nagyon „benne van” a történetben, nem is tud aludni, mintegy azonosul a főszereplővel. Az is kiderült, hogy megesik, két-három hónap alatt megír egy regényt, van, hogy szinte egy év alatt, de mindenesetre szorgalmasan dolgozik.
Marni Bates szünet nélkül beszélgetett erdélyi rajongóival, mindenkivel külön fotózkodott, megölelte őket. Mint mondta, őt a szülei biztosan nem engedték volna el 15 évesen, hogy két órát utazzon egy íróval találkozni. Kolozsvári látogatásáról azonnal lelkes hangon számolt be honlapján, mint olvasható, elragadtatta, hogy akadtak lányok, akik több órát utaztak, hogy vele találkozzanak. Az is kiderült, hogy akárcsak a regényhősei, maga az írónő is szeret önállóan gondolkodni, szeret az esőben ugrabugrálni és nyilvános tereken hamisan énekelni.
„A magyar rajongók a legszuperebbek” – mondta Marnie Bates, aki úgy látja, magyar kiadója mindent megtett a népszerűsítéséért, hiszen megszervezte turnéját. Járt Budapesten, a könyvhéten, dedikált a Vörösmarty téren, aztán megfordult Székesfehérváron, Győrben, Debrecenben, majd Nagyváradon. Kolozsvárról Brassóba utazik, onnan Bukarestbe. A fővárosban nem fog dedikálni, mert románra még nem fordították le a könyveit.
„Mindez velem is megtörtént már”
Marni Bates regényei – Rocksztárt kaptam karácsonyra, Segítség, YouTube-sztár lettem! – a magyar kamasz(lány)ok körében is népszerűek. Örökzöld témákról: barátságról, népszerűségről, egyediségről, érzelmi zűrzavarokról ír humoros, sodró erejű történeteket. Rocksztárt kaptam karácsonyra című regénye igazi „rútkiskacsa-történet”, lányos szülők számára megnyugtató lehet, hogy a „régimódi” mesetípus még mindig hat a kamaszok körében.
A történet szerint Holly humoros, önállóan gondolkodó lány, akibe beleszeret az álruhás herceg, akinek kegyét hiába keresik a pénzes, csinos nők. „Megnevetteti olvasóit, akik beleegyezően bólogatnak a történet olvasása közben: mindez velem is megtörtént már” – írta Bates könyveiről amerikai kiadója.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!