
Fotó: Bede Laura
A belépést korlátozó feltételek közepette meg lehetne rendezni idén a nagy nyári fesztiválokat Romániában az Untold és a Neversea szervezői szerint.
2021. február 20., 19:132021. február 20., 19:13
2021. február 20., 19:312021. február 20., 19:31
Bár Európa legtöbb országában egyelőre szigorú korlátozások hatályosak a koronavírus-járvány miatt, és – a tavalyi évhez hasonlóan – teljesen bizonytalan a nagy könnyűzenei fesztiválok, koncertek idei megrendezése is, a romániai fesztiválszervezők tudni vélik a megoldást. Edy Chereji, a kolozsvári Untold és a konstancai Neverea fesztiválok kommunikációs igazgatója úgy véli, nem szabad letenni az élő koncertek megrendezésének lehetőségétől.
Chereji az Antena3 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, úgy lehetne megrendezni ezeket a megabulikat, hogy a közönség tagjai három esetben kapnak bebocsátást: ha igazolást mutatnak fel, miszerint megkapták a koronavírus elleni védőoltást, ha ugyancsak dokumentummal bizonyítják, hogy rendelkeznek antitesttel (vagyis már átestek a fertőzésen), illetve ha negatív koronavírustesztet mutatnak fel.
„A fizikai távolságtartást előíró követelményt lehetetlenség volna betartatni. A legfontosabb, hogy leüljünk tárgyalni a hatóságokkal, és kidolgozzuk ezeknek az eseményeknek a használati útmutatóját. Meg kell értenünk, miként szigetelhetjük el a kockázatot jelentő embereket azoktól, akik nem képviselnek kockázatot” – jelentette ki Edy Chereji. A 2019-ben még több százezer részvevővel megrendezett Untold kommunikációs igazgatója kifogásolta, hogy a román hatóságokkal nem sikerült még megfelelő párbeszédet kialakítani arról, milyen körülmények közepette lehetne megtartani ebben az évben a nyári fesztiválokat. Ehhez képest számos európai országban már ún. tesztrendezvényeken szimulálták, miként lehet sort keríteni koncertre, bulira járványügyi korlátozások közepette.
A román hatóságok viszont egyelőre nem kecsegtetik jó hírekkel a szervezőket: Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelemért felelős államtitkára nemrég úgy nyilatkozott: előfordulhat, hogy idén sem lehet megtartani a sokak által várt fesztiválokat. Az illetékes szerint az sem kizárható, még a nyáron sem engedélyezik, hogy 100–150 főnél többen gyülekezzenek.

Előfordulhat, hogy idén sem lehet megtartani a sokak által nagyon várt fesztiválokat – mondja Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelemért felelős államtitkára, aki szerint az sem kizárható, még a nyáron sem engedélyezik, hogy 100–150 főnél többen gyülekezzenek.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!