Hirdetés

Oltárkői búcsú Erőss Zsolttól

Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye, Kollár Lajos, a „Magyarok a világ nyolcezresein" expedíciósorozat  vezetője, valamint több mint ötven hegymászó és tisztelő jelenlétében emléktáblát avattak a Békás-szoros fölé magasodó Oltárkő tetején a hét végén.

2013. július 08., 17:342013. július 08., 17:34

Itt kezdett ugyanis hegyet mászni Erőss Zsolt: 1981. július 4-én, tizenhárom esztendős korában a szikla keleti gerincén jutott fel a csúcsra – ez volt élete második mászóútja, amit Kőmíves Jolán és Beczásy György hegymászóval együtt tett meg. 

Mint Sterczer Hilda a megemlékezésen elmondta, itt szeretett volna búcsút venni férjétől. A gyergyói hegyimentők segítették az eltűnt hegymászóra emlékező csoportot, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére is biztonságosan feljuthassanak az Oltárkőre és elhelyezhessék ott az  emléktáblát. A Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park adott engedélyt arra, hogy felkerülhessen a kőre a tábla, amelyen Erőss Zsolt születésének és eltűnésének dátuma, valamint egy Wass Albert-idézet olvasható: „Üzenem az otthoni hegyeknek... A víz szalad, a kő marad\".

A hegymászó magyarországi baráti társasága is részt vett az emlékállításon, amelyet Bíró László hegymászó kezdeményezett. Többek közt jelen volt Markos Huba, aki a 2001-es Everest-expedíción volt Erőss Zsolt társa és Gál László, a Cho Oyu-expedíció egyik résztvevője. A hegymászók közül többen a klasszikus utat választották a csúcsra jutáshoz, Sterczer Hilda a keleti gerincen haladt, ott, ahol férje hegyet kezdett mászni, illetv ahol lábának amputálását követően először tért vissza a sziklák világába.

A gránit emléktáblát a hátára rögzített hegymászókötéllel Kollár Lajos vitte fel a csúcsra. Mint ismeretes, a gyergyói származású Erőss Zsoltnak és a gyöngyösi Kiss Péternek május 20-án sikerült feljutnia a Nepál és India határán található, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. A hegymászók kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton el is szakadtak egymástól. Eltűnésüket két nappal később jelentették be hivatalosan.


Balázs Katalin

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés