
2012. január 10., 09:062012. január 10., 09:06
A forgalmazó Paramount filmstúdió, amelynek mindössze egymillió dollárjába került a produkció, elismerte, hogy Az ördög benned lakozik megosztja a közönséget.
Ahogy Don Harris, a stúdió észak-amerikai forgalmazási elnöke fogalmazott: ahányan a filmet szerették, a mozi annyi nézőt meg is rázott. A váratlanul nagy sikert Harris annak tulajdonította, hogy hasonló, a fiatalokat és a műfaj szerelmeseit célzó on-line marketingstratégiát alkalmaztak, mint az ugyancsak alacsony költségvetésű Parajelenségek című horror epizódjai esetében.
A Mission: Impossible – Fantom protokoll a péntektől vasárnapig számolt jegybevételek alapján 20,5 millió dolláros eladással a toplista második helyén végzett Észak-Amerikában. A harmadik helyet a Sherlock Holmes: Árnyjáték című akcióthriller kapta 14,1 millió dollárral, a negyedik A tetovált lány lett 11,3 milliós bevétellel, az ötödik pedig az Alvin és a mókusok harmadik része 9,5 milliós jegyeladással.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).