
Levélben fordult a katolikus egyházfőhöz huszonhat olaszországi nő azzal a kéréssel, hogy engedélyezze, hogy az általuk szeretett papok elvehessék őket feleségül.
2014. május 19., 17:102014. május 19., 17:10
A La Stampa torinói napilapnak küldött nyílt levél vasárnap az egész olasz sajtóban megjelent. Az Olaszország különböző részein élő nők közös levelükkel Ferenc pápa segítségét kérték az őket övező „csend és közöny\" megtörésére. Leírták, hogy az érintett papok viszonozzák érzelmeiket. A nők azt kérték Ferenc pápától, vizsgálja felül a papi cölibátusra vonatkozó szabályokat, valamint fogadja őket a Vatikánban, hogy beszámolhassanak neki a helyzetükről.
A levél aláírói szerint az egyháznak megoldást kell találnia, mivel jelenleg ezeknek a papoknak vagy le kell mondaniuk hivatásukról, vagy „titkos kapcsolatra vannak ítélve örökös bujkálással”. Hozzátették, hogy ezek a papok jobban is tudnák végezni közösségi szolgálatukat, ha vállalhatnák egy feleség és esetleges gyermekeik közelségét.
Az olasz sajtó arra emlékeztetett, hogy Jorge Mario Bergoglio még Buenos Aires érsekeként egy 2010-ben megjelent könyvében nem zárta ki a cölibátus esetleges módosítását. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy egyelőre a katolikus egyházban a cölibátus fenntartását támogatja „ennek minden előnyével és hátrányával, mivel az utóbbi tíz évszázad azt mutatja, hogy ebből (az egyházban) több pozitív tapasztalat, mint tévedés származott”.
Az újság hozzátette, Pietro Parolin szentszéki államtitkár tavaly szeptemberben a kérdésről nyilatkozva úgy fogalmazott, „a cölibátus nem egyházi dogma és vita tárgyát képezheti”.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!