
A Romano Drom a világ számos színpadán fellépett
Fotó: Forrás: Stairway Booking
A magyarországi kortárs cigány kultúra egyik legismertebb képviselője lép fel csütörtökön, január 23-án a kolozsvári Atelier kávéházban.
2020. január 22., 15:152020. január 22., 15:15
2020. január 22., 15:172020. január 22., 15:17
A Romano Drom (Cigányok Útja) ősi oláh cigány nyelven szólal meg, modern felhangokkal. A zenekar egyedülálló fúziós zenéje – melynek szerzője ifj. Kovács Antal –
mely megoldások mellett a dob és más hangszerek érdekes harmóniáját társítja tradicionális hangzással – olvasható a formáció hivatalos oldalán.
1999-es alapítása óta bejárta a világot Kairótól New Yorkig, Dél-Koreától Londonig, Pekingtől Oszlóig. Turnéztak Közel-Keleten és Távol-Keleten, számos sikeres tengerentúli koncertsorozat van a hátuk mögött, s játszottak Európa majd’ minden országában.
A formáció fontos célja, hogy különleges zenéjét eljuttassa és megszerettesse azokkal is, akik nem ismerik az oláh cigány zenét, táncokat, kultúrát. Ez az elképzelés albumaik során nyomon követhetően teljesedik ki, az eredeti oláh cigány dallamokat eltérő zenei kultúrákból ismerős vonásokkal elegyítve. Így épül fel ez a néha melankolikus, érzelmes, és máskor roppant energikus tánczene.
Fotó: Forrás: Stairway Booking
A zenekar 6 albumot jegyez hazai és külföldi kiadók gondozásában, kiadtak egy remix albumot is, mely egyedülálló a műfajban.
A zenekarvezetőn kívül Balogh József énekel és gitározik, Kovács Máté dobol, Kovács Krisztián ütőhangszereket szólaltat meg és táncol, basszusgitáron pedig Bordás Péter játszik.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!