Hirdetés

Ő is számít, ő is fontos: minden a rászoruló gyerekekért történik az Angyaltáborokban

Kondor Enikő, az Angyalvár Egyesület elnöke a gyerekek segítését irányítja •  Fotó: Facebook/Kondor Enikő

Kondor Enikő, az Angyalvár Egyesület elnöke a gyerekek segítését irányítja

Fotó: Facebook/Kondor Enikő

A táborozó gyerekek évente egy hétig élvezhetik a nekik szentelt figyelmet, illetve azt, hogy itt minden értük történik – mondja a Kolozs megyei Györgyfalván szervezett Angyaltáborról Kondor Enikő. Az idei nyári eseményt a járványhelyzet miatt elhalasztó Angyalvár Egyesület elnöke a közel tízéves múltú rendezvényről, a szervezet tevékenységéről, jótékonysági akcióiról beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2020. augusztus 12., 17:372020. augusztus 12., 17:37

2020. augusztus 12., 17:412020. augusztus 12., 17:41

– Milyen céllal és gondolattal szervezték meg az első Angyaltábort?

– Az első tábort 2011-ben szerveztük. Akkor még nem volt egyesület, sőt módszereink, stabil és elegendő tagból álló szervezőcsapat sem volt.

Hirdetés
Idézet
Csak az a szándék hajtott, hogy rászoruló gyerekeknek nyújtsunk valamit, ami nekik nem adatott meg.

A kivitelezéshez persze első perctől kezdve nagyon sok segítséget kaptunk a györgyfalviaktól, és nem csak. A tábort ettől kezdve évről évre megszerveztük, a csapatunk bővült, a tevékenységünk skálája szélesedett, egyre több támogatás érkezett, és végül 2017-ben úgy döntöttünk, létrehozunk egy egyesületet, hogy jogi alapot adjunk a szervezetnek.

Az Angyalvár Egyesület színes, változatos programokat szervez gyerekeknek immár majdnem tíz éve  •  Fotó: Facebook/Angyalvár Egyesület Galéria

Az Angyalvár Egyesület színes, változatos programokat szervez gyerekeknek immár majdnem tíz éve 

Fotó: Facebook/Angyalvár Egyesület

– Az Angyaltábor az erdélyi református gyermekotthonokban élő, nehéz sorsú, árva, illetve utcagyermekeknek nyújt találkozási lehetőséget a Kolozs megyei Györgyfalván. Milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodnak itt a kicsik?

– A munkánk koncepciója az évek alatt összegyűjtött tapasztalatoknak köszönhetően körvonalazódott és tisztult le.

Idézet
Igyekszünk minden táborban olyan programot összeállítani, ami elsősorban élményt nyújt a gyerekeknek. Olyan élményt, amit hátrányos helyzetükből adódóan nincs lehetőségük máskor és máshol megtapasztalni.

Ehhez elsősorban a szervezők odaadó munkája, nyitottsága és ragaszkodása szükséges. Így a táborozó gyerekek évente egy hétig élvezhetik a rájuk szánt figyelmet, illetve azt, hogy itt minden értük történik. Felsorolok néhány programot, tevékenységet, amelyekkel az eddigi táborokat töltöttük ki, de mindenikkel kapcsolatban a legfontosabb az, hogy az adott gyermek érezze: foglalkoznak vele, szeretik, és ő is számít, ő is fontos. Tevékenységeink: lovaglás, tábortűz, áhítat, élményszínház, kirándulás, rengeteg játék, kézimunka, csillagnézés, kalandpark, akadálypálya, szerepjátékok, tánc, koncert, előadás stb.

•  Fotó: Facebook/Angyalvár Egyesület Galéria

Fotó: Facebook/Angyalvár Egyesület

– Év közben milyen programokat kínálnak a gyerekeknek?

– Sajnos idén a karantén hátráltatott a munkánkban, és a járványhelyzet miatt a 10. Angyaltábort sem tudjuk megszervezni, jövő évre halasztjuk. Az eddigi években viszont igyekeztünk folyamatosan tartani a kapcsolatot a gyermekekkel.

Idézet
Nyilván erre a technikának köszönhetően most is lehetőség van, azonban a gyermekotthonokban tett látogatásokat, a személyes találkozásokat ez nem pótolja.

– Milyen gyakorisággal szerveznek jótékonysági akciókat, illetve ezek mennyire eredményesek?

– Az elmúlt években kialakult az a rendszerünk, hogy évente két alkalommal szervezünk jótékonysági akciót. Az őszi vagy karácsonyi akciónkon mindig a gyermekotthonoknak gyűjtünk támogatást (ilyen volt például a cipősdoboz-akciónk, az Egy csoki – egy mosoly nevű akciónk, vagy az összes termény- és adománygyűjtő akciónk). A tavaszi Angyaljárás eseményünkön pedig a nyári tábort alapozzuk meg anyagilag, tehát a szervezőkkel különböző programokat kínálunk fel az érdeklődőknek (pl. fórumbeszélgetés Nagy Feró zenésszel és fiaival, jótékonysági aukció, gyerekműsorok, zenés est stb.), ahol perselyes adománygyűjtést is szerveztünk.

•  Fotó: Facebook/Angyalvár Egyesület Galéria

Fotó: Facebook/Angyalvár Egyesület

– Az Angyaltábor szervezését, valamint a gyermekotthonok működését is támogathatja, aki szeretné. Hogyan teheti meg ezt a legkönnyebben?

– Legkönnyebb módja ennek az, ha weboldalunkon vagy Facebookon felveszik velünk a kapcsolatot, és ott egyeztetünk a különböző lehetőségekről.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés