
Fotó: Máthé Éva
Amikor névre szóló meghívót kaptunk egy CD bemutatójára, nem sejtettük, hogy maratoni, csaknem négyórás, szívet-lelket melengető nótaestre vagyunk hivatalosak, ahol autentikus népdalok is felcsendülnek. Akik kedvelik a műfajt és az utóbbi években megfordultak a Maros megyei falusi esküvőkön, nótaesteken, azok számára biztosan ismerősen hangzott Szilágyi Sándor neve. Ám akiktől távol áll a műfaj, azok is kíváncsian jöttek el a Kultúrpalota gyönyörű koncerttermébe, hiszen Marosvásárhelyen párját ritkító eseménynek számít egy CD-bemutató.
A szegedi Dankó Pista népdalverseny tavalyi első díjasa, az XYZ marosvásárhelyi bálzenekar frontembere, Szilágyi Sándor Harangoznak a mi kis falunkban című hanglemeze különös, magyar–cigány–román „koprodukció”. Az ünnepi koncerten jelen volt Virgil Oniţă, a lemezt megjelentető brassói Libris kiadó vezetője is. A hangfelvétel egyébként a budapesti Körmendi Stúdióban készült, annak a cigányzenekarnak a kíséretével, amelyet a világhírű prímás, Puka Károly vezet.
Tagjai között olyan neves személyiségek vannak, mint például Fátyol Tivadar, a budapesti C (cigány) Rádió vezérigazgatója. A budapesti Király étterem külföldön is rendszeresen fellépő zenekara kísérte Szilágyi Sándor és vendégei előadását. A háziasszony szerepét Kilyén Ilka marosvásárhelyi színésznő vállalta magára. Az est szereplői – Pécsi Kiss Ágnes énekművész-tanár, Miklóssy József és Budai Beatrix magyarországi, Koós Éva marosvásárhelyi énekes, valamint a mezősámsondi citerazenekar és énekkar – lenyűgözték a hallgatóságot.
A csittszentiváni születésű Szilágyi Sándort a településen 41 évig szolgáló Balogh Károly tiszteletes mutatta be a színpadon, mondván, hogy valamikor ő is papnak készült, de a sors úgy hozta, hogy végül énekes lett belőle. Szilágyi Sándor egyébként egészségügyi asszisztensként dolgozik, és zeneileg állandóan képezi magát.
Zenekarával az utóbbi időkben számos esküvőn szórakoztatta a jelenlevőket: „Tulajdonképpen az esküvői fellépések alkalmával bővítettem a repertoáromat, hiszen hajnal felé, mikor mi már kifáradunk, az emberek elkezdenek maguktól énekelni.” A marosvásárhelyi előadás hangulatából ítélve a városban és környékén – a nézők zöme vidékről érkezett – sokan szeretik a nótákat.
„Amikor az előadás végén láttam-hallottam, hogy az egész Kultúrpalota, több mint nyolcszázan velem együtt énekelik a Maros menti fenyveserdőt, elcsuklott a hangom” – számolt be Szilágyi Sándor, aki a vasárnap esti siker után úgy érzi: bebizonyította, hogy nem egyszerű kocsmazenész, mint ahogy tavaly a Marosvásárhelyi Napok keretében a nyári színház közönségének felkonferálták.
„Akkor nagyon megalázva éreztem magam, noha a kocsmai zenész is állandóan vizsgázik, méghozzá nem egyetlen műfajból. Viszont a lealacsonyító kritika építő jellegűnek bizonyult számomra” – fejtette ki Szilágyi, aki nem csak arra büszke, hogy egy egész telt ház dalolt vele, hanem azért is boldognak érzi magát, mert idős édesanyja számára a legszebb ajándék fia lemeze és fellépése.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.