2013. február 13., 19:062013. február 13., 19:06
Nyolcállomásos turnéra érkezett Erdélybe a magyarországi Hot Jazz Band zenekar. Az 1920-as, 30-as, 40-es évek melódiáinak hiteles tolmácsolója a Gaga Rádió szervezésében kedden este Kolozsváron lépett fel, február 15-én Sepsiszentgyörgyön az unitárius templom termében 19 órától, 16-án Csíkszeredában a Szakszervezetek művelődési házában 19 órától, 17-én Székelyudvarhelyen a Művelődési Házban 17 és 20 órától, 18-án Gyergyószentmiklóson a Művelődési Házban 19 órától, míg 19-én Kézdivásárhelyen szintén 19 órától a Vigadóban lép fel. Az ismert régi slágereket játszó dzsesszzenekar zenéjének legfontosabb eleme az eredeti, korhű megszólalás, az együttes tagjai azt vallják, hogy minden változtatás csak torzít a dal eredeti üzenetén.
Az 1985-ben alakult együttes a második világháború előtti magyar filmek slágereit és a dzsessz-korszak népszerű amerikai szórakoztató zenéjét szólaltatja meg. Zenéjük olyan nagy előadókat idéz, mint Karády Katalin, Kalmár Pál, Latabár Kálmán, Kabos Gyula, Louis Armstrong, Benny Goodman, Bing Crosby és oly szerzőket, mint Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Márkus Alfréd, George Gershwin, Duke Ellington. „Az életvidámsága miatt szeretik még ma is olyan sokan ezt a zenét – hogyha csak a műfajra gondolok.
Az összes dzsessz utáni műfajnál, akár már a modern dzsesszben is, a popzenében stb. már egészen kevés a dallam, inkább zaj van, zakatolás, hangok, itt-ott egy-két dallamocska. Itt meg úgy vannak megkomponálva a számok, hogy zeneileg megmozgatják az emberek fantáziáját. Minden kis dallamnak külön története van” – mondta el Bényei Tamás zenekarvezető. Mint a zenész kifejtette, itt kell tudni a hangszereken játszani, nem árt, ha klasszikus zenei képzettsége is van a zenésznek, és ami nagyon fontos, és talán ez az egyik titka a sikereiknek – mint mondta, ez az ő zenei hitvallása is –, hogy ha megírtak régen egy számot, akkor azt abban a stílusban kell eljátszani.
„Úgy gondolom, hogy a feldolgozások, átdolgozások, átírások nem célravezetőek. Én nem hiszek abban – és ez Magyarországon elég erősen jelen van –, hogy le kell önteni egy mai szósszal az egészet, hogy a mai fiatalok is megértsék. Akinek füle, szeme van, az hallja-látja, nem kell magyarázni neki. Ezeknek a régi daloknak üzenete van, és ezek úgy szépek, ahogy annak idején a szerzői megálmodták” – fejtette ki Bényei, aki a turnéval kapcsolatban elmondta, a jól ismert, kedvenc dalokat mindenképpen eljátsszák, és nemrégiben készült, Halló! Halló! című lemezük dalait is megismerheti az erdélyi közönség.
„Ennek a lemeznek telefonos témája van. Általában nem szoktunk tematizálni, de ez a lemezünk csupa olyan régi – a háború előttről származó – számot tartalmaz, amelyekben valahogyan szerepel a telefon” – fogalmazott a zenekarvezető.
Péter Beáta
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).