
Fotó: Biró István
„Négy-kettő a félidőben, a végén hat-három” – dörmögte Földes László „Hobo” vasárnap este a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium udvarán, ám ezúttal csengő gyerekhangok is vele énekelték a 6:3 című dalt: az iskola Péterffy Gyula kórusának tagjai sorakoztak Hobo mögött a színpadon.
2015. június 08., 19:562015. június 08., 19:56
A Nyitott Kapuk a Kolozsvári Unitáriusoknál című rendezvénysorozat záróakkordjaként megtartott Hobo és bandája-koncertre több százan voltak kíváncsiak.
A hetvenéves, Kossuth-díjas művész magabiztosan uralta a színpadot, Szörényi Leventének is „odaszúrt”, aki a Sárika egy kicsikét butácska… című számmal minden tehetségkutatót megnyert, neki bezzeg a Hajtók dalával ez nem sikerült, pedig egy hófehér öltönyt is csináltatott – amit aztán sohasem viselt.
A közönségnek is oda-odaszólt, ha úgy érezte, valaki túllőtt a célon. „Azt a dalt Deák »Bill« Gyula énekli, aki harminc éve kilépett a zenekarból” – pirított rá például egy fiatalemberre, aki a Kőbánya Bluest kérte az első sorból. „Legyen türelmed” – szólt oda egy másik hangoskodónak, és igazából csak azért nem voltak sértőek ezek a megjegyzések, mert látszott, hogy a zene iránti tiszteletből fakadnak.
Akár az a rendezvény, amelynek keretében tavaly május elsején hatezer gitáros játszotta el együtt Jimi Hendrix Hey Joe című számát Wroclaw főterén, majd a szám végén hatezer gitárt emeltek a magasba. „Akkor értettem meg, hogy a zene mégsem halott” – emlékezett Hobo. Póka Egon, a régi „harcostárs” basszusgitáron működött közre, ifj. Tornóczky Ferenc pedig a műfaj egyik jelképévé vált Gibson Les Paulján játszott tempós szólókat.
A koncert csúcspontján a JZSUK kórusa adta elő a Viharban születtem című dalt Ercsey-Ravasz Ferenc remek átiratában, majd belépett a zenekar is, és Hobóval közösen a kórus még egyszer elénekelte a szerzeményt, katartikus élményt nyújtva a közönségnek. A végére jutott még néhány sláger, majd József Attila A hetedik című versének Hobo-féle változatával búcsúzott a kolozsvári közönségtől a veterán zenész és bandája.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!