Hirdetés

Nyílt nap a gyergyói sérültek otthonában

Nyílt napot tartanak a gyergyószéki sérült fiatalok napköziotthonában csütörtökön 9–15 óra között – a Napsugár az esőben egyesület által működtetett gyergyószentmiklósi intézményben jelenleg három speciális osztály, egy felnőtt és egy autista csoport működik.

Baricz-Tamás Imola

2014. május 20., 15:362014. május 20., 15:36

A korábban is nagy érdeklődésnek örvendő rendezvényen különböző műhelyfoglalkozások, közös játékok keretében ismerkedhetnek meg az otthonba járó gyerekekkel az érdeklődők. Az értelmi sérült fiatalok elfogadásáért a napközi képviselői évek óta bejárnak többségi iskolákba egy program keretében. Ők mesélnek az életükről a fiataloknak, így közelebb kerülnek egymáshoz, elfogadják egymást.

Szintén a megismerést, az elfogadást szolgálja az évente megszervezett nyílt nap is, mely által az érdeklődők, betekintést nyerhetnek a fejlesztő programokba, a napközi, a csoportok, osztályok működésébe.

„Gyergyószéken nagyon sokat változott a sérültekhez való viszonyulás a fiatalok körében. Felismerik őket az utcán, hozzájuk szólnak és ez nagyon jó. A sérültek pedig meghívnak rendezvényeikre és meglátogatják a többieket évente többször is. A  korábban szervezett nyílt napok tapasztalata, hogy a legtöbb gyerek barátkozott a sérültekkel, adott esetben segítettek is nekik, nem merült fel probléma a kommunikáció terén sem. A közös szórakozás, ismerkedés mind a látogató gyerekekre, mind a sérültekre jótékony hatással van” – fejtette ki Csata Kinga, az intézmény vezetője.

Úgy fogalmazott, a közös együttlét az egészséges gyerekeknek azért tesz jót, mert ha gyermekkorban megismerik a sérülteket, akkor felnőttként majd elfogadják, sőt segítik a fogyatékkal élőket. Mivel a sérültek érzelmi intelligenciája fejlettebb, az egészséges gyerekek olyan dolgokat tanulhatnak meg tőlük, mint az egymásra való odafigyelés, az önzetlen magatartás, illetve felszínes barátságok helyett mélyebb kapcsolatok kialakítása. A fogyatékkal élők pedig érzik, hogy amiért sérültnek születtek, nincsenek kirekesztve a társadalomból.

Az intézményvezető elmondta azt is, sajnos még mindig akadnak, akik megkérdőjelezik az intézmény létjogosultságát. „Nagyon sok olyan szülővel is találkoztam, akinek a sérült gyereke picike még, viszont már jelezte, hogy ránk számít. A legfontosabb üzenetem a szülőkhöz az, hogy ne szégyelljék, hogy sérült gyerekük van. Nem kell félni. A szülők tudatlanságának tekinthető, hogy mind a mai napig élnek úgy értelmi fogyatékos gyerekek, hogy el vannak dugva a világ elől” – hangsúlyozta Csata Kinga.

Az intézmény vezetője arra biztat mindenkit, hogy térjenek be a nyílt nap alkalmából, látogassák meg az oda járó fiatalokat. A nyílt napon különböző műhelyfoglalkozásokra várják az érdeklődőket, ahol az értelmi sérültek közösen dolgozhatnak a többségi iskolákba, óvodákba járó gyerekekkel, ugyanakkor lesz játék- és ruhabörze, használati tárgyak vására és sok sok játék. A sérült fiatalok által készített ékszerek és dísztárgyak kiállítására is sor kerül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés