
2012. augusztus 21., 21:262012. augusztus 21., 21:26
Szaló Ágota szervező elmondta, mivel csak ennyien jelentkeztek, nem tartottak előválogatást, hiszen szinte mindenki megfelelt a feltételeknek, és korhatárt sem szabtak, így tizennégy és huszonhárom év közöttiek jelentkeztek.
A lányoknak egy hét alatt kellett szinte mindent elsajátítaniuk, ami a színpadhoz tartozik: a test és fej tartását, a kéz, láb, ujj mozgását, a mosolygást, de még a sorszám fogását is, nem beszélve a ruha- és a hajviseletről. Ennek ellenére a lányok ügyesek voltak – mondta el Ágota, aki mindvégig a versenyzők között volt vasárnap.
Mint kifejtette, idén sok volt a kiskorú, ezért talán jó lenne egy kis szünetet is tartani a versennyel, hogy a következő nemzedék is „felnőjön”.
A lányoknak utcai, fürdő- és estélyi ruhában kellett rendre felvonulniuk a zsűri és a közönség előtt. A királynői korona a mindössze tizenöt éves nyárádszentbenedeki György Renáta Tünde fejére került, udvarhölgyeivé pedig Incze Márta Izabellát és Labanc Csengét választották. A Miss Bikini idén Török Zsuzsánna lett. A győztesek pénzjutalmat kaptak, de minden lány virágot és ajándékcsomagott vehetett át az önkormányzattól.
Az idei királynő első alkalommal vett részt szépségversenyen, de már alig várta ezt a lehetőséget. Édesanyja biztatására jelentkezett a versenyre, de azért bízott magában, és abban, hogy itt is megállja a helyét. Magáról annyit árult el, hogy a táncolás és sport mellett sok időt tölt a számítógép előtt, ám amikor kifárad, nagyokat alszik. Szeret utazni, társaságban forgolódni, és imádja az állatokat is. Mint kifejtette, ha „nagy lesz”, óvónő szeretne lenni, vagy olyan szakmában keresne munkát, ahol életeket menthet.
Gligor Róbert László
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.