Hirdetés

Nusser Zoltán agykutató kapta a 2013. évi Bolyai-díjat

Nusser Zoltán agykutatónak ítélték oda a 2013. évi Bolyai-díjat. A magyar tudományos Oscar-díjnak is nevezett elismerést Áder János köztársasági elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megrendezett ünnepélyes gálán.

Hírösszefoglaló

2013. május 27., 12:122013. május 27., 12:12

Köszönőbeszédében a díjazott elmondta, az elismerés két okból jelent számára sokat; egyrészt, mert egy díj presztízsét a korábbi díjazottak személyi és tudományos teljesítménye határozza meg, és a Bolyai-díj díjbizottsága kiváló munkát végzett e tekintetben az elmúlt években; másrészt, mert olyan díjról van szó, amelyet magánemberek saját vagyonuk feláldozásával hoztak létre a tudomány támogatásának céljából, és mindez útmutatás kell, hogy legyen az egész társadalom számára. Nusser Zoltán a díj hetedik kitüntetettje.

Áder János köztársasági elnök a díj névadóját, Bolyai Jánost méltatva hangsúlyozta: ahogy ő nézte és értelmezte a világot, az nem pusztán egy tudományos álláspont képviseletét jelentette, hanem szemléletével erkölcsi alapállást is közvetített. \"A tudós ember erkölcsiségét, az igazságot kutató emberét, aki új összefüggéseket keres, új kérdéseket tesz fel és mások előtt eddig ismeretlen ablakokat nyit meg, amelyek mind a világ megértésére nyílnak\" - tette hozzá Áder János, jelezve, hogy Bolyai példája azon ember erkölcsiségét jeleníti meg, akit nem a haszon értelme, hanem az értelem haszna mozgat.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a tudás jelenti a legnagyobb és leggazdagabb erőforrást az emberek számára. A tudomány a döntés bátorságát, az érvelés fegyelmét, az igazolás felelősségét, számos önkéntes és tudatosan vállalt kötöttséget jelent. Mégis ez az igazi szabadság, olyan fajta szabadság, amelyért érdemes élni - fogalmazott.

A díjazott munkássága

Nusser Zoltán 1968. október 17-én született Bonyhádon. A budapesti Állatorvos-tudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd az Oxfordi Egyetem doktorandusza lett, ahol neurobiológiát tanult. Disszertációjával elnyerte az angol agykutató társaság díját, amelyet a legjobb PhD-dolgozatnak ítélnek oda. A Londoni Egyetemen idegélettannal foglalkozott, majd 1998-tól Los Angelesben folytatta élettani kutatásait.

2000-től az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetnél dolgozik, tudományos tanácsadó, majd a celluláris idegélettani laboratórium alapító csoportvezetője. 2002-ben az MTA doktora lett, 2007-től az MTA levelező, 2013-tól rendes tagja. 2005-ben megkapta az Európai Fiatal Kutató Díjat, 2006-ban az Európai Neurobiológiai Társaságok Szövetsége Boehringer-díjjal tüntette ki, ugyancsak 2006-ban megkapta az Akadémiai Díjat, 2012-ben a Széchenyi-díjat vehette át.

Kutatási területe az idegsejtek kapcsolatrendszere, az idegsejtek közötti információáramlások, a szinaptikus kapcsolatok feltérképezése. Kutatócsoportjával a központi idegrendszert, az azt felépítő sejteket tanulmányozza, hogy minél részletesebb képet kapjon az egyes neuronok közötti szinaptikus ingerület-átvitelről. Megállapította, hogy az idegsejtek közötti szinapszisok (két sejt közötti találkozási pontok) különböző fehérjéket tartalmazhatnak, és működésükben is mutatkoznak eltérések. Legújabb eredményeik arra a kérdésre adnak választ, miért mutatnak olyan nagy strukturális és funkcionális változékonyságot a hippokampusz nevű agyterületen található piramissejtek közötti szinapszisok. Bár hipotézisük még nem nyert bizonyítást, de molekuláris alapját sikerült tisztázniuk.

A Bolyai-díj

A kétévente odaítélt Bolyai-díj a rendszerváltás óta a legnagyobb presztízsű, magánszemélyek által alapított magyar tudományos elismerés. A 100 ezer euróval (mintegy 30 millió forinttal) járó díjat tizennégy tagú - a magyar tudományos élet kiemelkedő, elismert személyiségeiből álló - bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a mindenkori köztársasági elnök. A díjazott egyfajta nagykövete lesz a magyar tudománynak.

A Bolyai-díj Alapítványt 1998-ban hozta létre magánvagyonából Karsai Béla, Lantos Csaba, valamint Somody Imre és akkori felesége. 2001-ben csatlakozott az alapítókhoz Várkonyi Attila és Alexander Brody. A tudományterülethez nem köthető díj olyan magyar állampolgárságú vagy magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, utánpótlás-nevelés területén, valamint ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén.

Elsőként, 2000-ben Freund Tamás neurobiológus, majd 2002-ben Roska Tamás villamosmérnök, 2004-ben Bor Zsolt lézerfizikus, 2007-ben Lovász László matematikus, 2009-ben Ritoók Zsigmond ókorkutató, 2011-ben pedig Perczel András vegyész vehette át a Bolyai-díjat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés