2011. március 07., 10:492011. március 07., 10:49
Butka Gergely, a rendezvény egyik főszervezője lapunk kérdésére elmondta, az utóbbi években több alkalommal is rendeztek hasonló megmérettetést. „Azt kívánjuk tudatosítani ezekkel a versenyekkel, hogy teljesen alaptalan a tévhit, hogy a nők rossz sofőrök” – fogalmazott a szervező. Butka úgy fogalmazott, tapasztalatai szerint a nők sokkal jobban ismerik a szabályokat férfi társaiknál, betéve tudják a KRESZ-t, és óvatosabbak is, jobban vigyáznak a járművükre.
„Az igaz, hogy stresszesebbek, de talán mert folyamatosan piszkálják őket a férfiak. A családban általában a férjnek lesz először jogosítványa, csak utána szerzi meg a nő, és amikor vezet, mellette ül a férje és kioktatja. Ez is lehet az oka annak, hogy a nők nehezebben viselik a stresszt, mert állandóan bizonyítaniuk kell” – véli a verseny házigazdája. A hölgy sofőröknek egy bemelegítő és két versenykört kellett teljesíteniük, amelyhez saját autójukat is használhatták, vagy igénybe vehették a szervezők által felajánlott reklámautót. A gyorsaság mellett a pontosság is számított, ugyanis hátraparkolás és kanyarodás közben tilos volt feldönteni a jelzőbójákat. Az időre teljesítendő akadálypályákon jól szereplő hölgyek nyárigumiabroncs-készletet, több hónapos fitneszbérletet, illetve autósklub-kártyát nyertek.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.