Hirdetés

Nicușor Dan államfői tisztségéhez a párizsi Sorbonne és az Amerikai Matematikai Társaság is gratulált

Nicușor Dan

A Sorbonne közölte: az 1969-ben született Nicușor Dan már nagyon korán kiemelkedő tehetségűnek bizonyult a matematika terén

Fotó: Nicușor Dan/Facebook

A Sorbonne Egyetem, valamint az Amerikai Matematikai Társaság (AMS) is gratulált Nicușor Dan államfőnek, aki Párizsban szerzett doktori fokozatot matematikából.

Krónika

2025. május 21., 20:142025. május 21., 20:14

A Sorbonne Paris Nord Egyetem Facebook-oldalán gratulált Nicușor Dannak választási győzelméhez, emlékeztetve a vasárnap megválasztott államfő elnök egyetemi pályafutására, aki a párizsi intézményben tanult és matematikából szerzett doktori fokozatot. „A Sorbonne Paris Nord Egyetem gratulál Nicușor Dannak, akit május 18-án Románia elnökévé választották.

Idézet
Az 1969-ben született Nicușor Dan már nagyon korán kiemelkedő tehetségűnek bizonyult a matematika terén, kétszer nyerte el az aranyérmet nemzetközi olimpiákon.

A Normale Supérieure-ban végzett tanulmányai után a Sorbonne Paris Nord Egyetemre iratkozott be, amelyen 1998-ban alapvető matematikából doktorált Green-áramok és meromorf kiterjesztés címmel, Christophe Soulé és Daniel Barsky irányítása alatt. Nicușor Dan a francia és román egyetemi siker megtestesítője. Az egyetem örömmel fogadja Románia új elnökét volt doktoranduszai között” – közölte a Sorbonne Paris Nord Egyetem kedden Facebook-üzenetben, amelyet a Digi24.ro hírportál idézett.

Hirdetés

Az Amerikai Matematikai Társaság (AMS) üzenetben fejezte ki elismerését Nicușor Dan román elnökké választása után, kiemelve a fiatal korában az Nemzetközi Matematikai Olimpián (OIM) elért eredményeit – számolt be az Edupedu oktatási portál.

Nicușor Dan 1987-ben és 1988-ban, középiskolai tanulmányainak utolsó két évében, tökéletes pontszámmal aranyérmet nyert a nemzetközi matematikaversenyen.


„Kiváló emlékeztető arra, hogy a matematika nem csak az osztálytermekbe való – segít nekünk jobb gondolkodókká válni, problémákat megoldani és vezetőkké válni, függetlenül a szakmánktól” – áll az AMS üzenetében, amelyet a #math és #mathematicians hashtagekkel osztottak meg.

Az Amerikai Matematikai Társaság több mint 30 000 tagot számlál 125 országban, és 1888-ban alapították.

A párizsi École Normale Supérieure (ENS) is gratulált hétfőn Nicușor Dannak, az intézmény végzett hallgatójának, miután őt választották Románia elnökévé:

„a legmagasabb szinten képviseli az ENS összes értékét” – közölte a francia fővárosi akadémiai intézmény vezetése. Az ENS francia felsőoktatási intézmény, amelyet gyakran az egyik legkiválóbb egyetemként tartanak számon Franciaországban – sőt, Európában is.

Nicușor Dan az első elnök, aki aranyérmet nyert a nemzetközi matematikai olimpián (OIM). Emellett ő az első román elnök, aki független jelöltként nyerte meg a választást.

korábban írtuk

Behozhatatlan lett Nicușor Dan előnye, Bukarest főpolgármestere lett Románia államelnöke!
Behozhatatlan lett Nicușor Dan előnye, Bukarest főpolgármestere lett Románia államelnöke!

Megnyerte a megmérettetésen függetlenként indult Nicușor Dan a romániai államfőválasztást, miután a hivatalos szavazatszámlálás alapján előnye behozhatatlanná vált ellenfele, George Simion számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Rekordméretű gyémánt kerül kalapács alá

Egy platinagyűrűt árvereznek el a jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark aukciós ház.

Rekordméretű gyémánt kerül kalapács alá
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
Hirdetés
Hirdetés