2013. március 29., 09:052013. március 29., 09:05
A korábbi énekes, Bódi László Cipő halála után is folytatja a Republic zenekar a közös zenélést. Pünkösd napján Korlát községben, a Nemzetközi Parasztolimpián lépnek fel. A Bors a rendezvény egyik szervezőjétől úgy tudja, a zenekar hamarosan sajtótájékoztatón fogja bejelenti a változásokat, de a koncertet nem mondták le, sőt előtte Bősön és Egerben is fel fognak lépni. Cipő édesanyja azonban úgy érzi, nem lenne méltó fia emlékéhez, ha a zenekar Republic néven folytatná tovább a közös zenélést.
„A fiam szerezte a legtöbb dalt, ő írta a szövegeket, és ő is énekelte a dalokat. Ő maga volt a Republic. Nem akarom, hogy zenésztársai Republic néven folytassák” – mondta Bódi édesanyja, aki arra kéri a rajongókat, hogy írjanak a tagoknak, hogy ne ezen a néven folytassák a zenélést. „Az elmúlt huszonhárom év közös munkálkodásban telt el, és senki nem vitathatja el a zenészek jogát, hogy a saját közös alkotásaikat a közönséggel megosszák. Hogy hogyan tovább, az továbbra is kialakulatlan” – mondta Abella Miklós menedzser a folytatásról. Boros Csaba, a Republic vezetője azonban úgy gondolja, nincs beleszólása Cipő édesanyjának, és nem érti, miért ne játszanák a közös dalokat Republic néven.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.